Csönd van…

Csönd van. Mintha nem lenne semmi. Napok óta egyszerűen politikai hírek sincsenek. Mindenki hallgat. A képtelenség teljessé vált. Úgy tűnik, nem érdemes gondolkodni, elemezni, javaslatokat tenni. Nem szabad politikával foglalkozni. Megvalósult a legcinikusabb rémálom: a politikusok elvannak, nekünk pedig semmi közünk hozzájuk. Csak a pénzünket nyelik el, de békén hagynak. 2017 végén ezt hívják magyar demokráciának.

Hogy történhetett meg, hogy így feladtuk? Hogyan van, hogy teljesen kiszolgáltattuk magunkat, azt csinálnak felettünk, amit akarnak, és átengedtük a sorsunkat? Mióta van az, hogy gyakorlatilag nincs vágyunk és nincs akaratunk? Miért nem tudjuk megmondani, mit szeretnénk, vagy miért mondtunk le arról, hogy legyen, akinek érdemes lenne megmondani? Miért nem tudtuk végiggondolni a bajainkat és lehetőségeinket? Miért sóhajtozunk csak, és nem vagyunk képesek artikulálni?

Mikor sétáltunk be abba a csapdába, amibe besétáltunk, hogy többé ne is tudjunk belőle kikeveredni?

Hol követtük el a hibát, és mikor adtuk fel teljesen? Miért delegáltuk érdekeink és értékeink képviseletét olyanoknak, akik láthatóan meg se próbálták azokat képviselni? Kik ezek az emberek, akiket ma ellenzéki politikusoknak neveznek?
Mikor lettünk rabjai a politológusok és média-szakemberek demagóg hülyeségeinek? Miért hagytuk, hogy a politikai beszéd a chat és kommentek színvonalára süllyedjen? Miért nem fogtuk fel, hogy nincsenek „Mari nénik”, és azt is, hogy mindannyiunkat „Mari nénikként” kezelnek?

Miért megyünk be még mindig a televíziók ócska traccsműsoraiba, és miért örülünk még mindig minden kis nyilvánosság-morzsának, amit a mi megrontásunkra, lejáratásunkra elénk vetnek? Miért nem látjuk, hogy minden szereplés, minden megszólalás csak a kárunkra van? Miért nem fogjuk fel, hogy nem traccsolni, hanem komolyan beszélni kell. Nem vettük még észre, hogy a partnereink nem a rendszerből élő „politológusok”, „kommentelők” és újságírók, hanem a rendszeren kívüliek, akik sokkal de sokkal többen vannak?
És így tovább…