Mit lehet Erdéllyel kezdeni – Áron László naplója

Folytatjuk Áron László színész barátunk naplóját. Mire használja a jobboldal Erdélyt és Trianon, hogy függnek össze a bélproblémák a Csárdáskirálynővel és kinek trauma egy új testvér.

Összehaverkodtunk Nagy Feróval Miskolcon

2005.
November 19.
Kovács Kázmér ügyvéd barátom hívott meg bennünket ez este vacsorára. Kint laknak Hidegkúton, ott építettek maguknak házat – egy fiuk van, az is ügyvéd, mint a papa, mama. Mondhatom, ilyen igényes, ízléses, gazdag lakásbelsőt még nem láttunk Magyarországon. Jót dumáltunk, azt mondja Zsuzsi, hogy formában voltam. Jó volt a hallgatóság! Különösen Szabolcs barátnője, aki hallatlan tájékozottságról tett tanúbizonyságot. Kazi évek alatt sztárügyvéddé nőtte ki magát, kívánom neki, hogy még sokáig élvezhesse szép otthonát. Be kellene őket hozni a társaságunkba.

November 24.

Szirtes Gabi beugrott a Miska pincér szerepébe Latabár Árpi helyett, aki a beleivel kínlódik. Gabi nagyon jó, feldobta kicsit az előadást.
A sarkam változatlanul fájdogál, ráadásul a lakkcipőm is szorítja a lábam. Itt is járok fizikoterápiára, de hiába. A színház orvosa adott valami erős gyulladáscsökkentő gyógyszert, attól meg vakaródzok, mint a kutya. Most már nem is úszhatok.

December 5.
Nemzeti gyásznapot hirdetett mára a jobboldal a tavalyi sikertelen népszavazás miatt. ,,Nem voltunk elegen!” Nem, hála Istennek! Nem, mintha nem érdemelné ki az Erdélyben élő magyarság a szolidaritást, csak hogy ez a gyásznap éppúgy trükk jobbról, mint balról az ijesztgetés a Magyarországra áttelepülők sokaságával. Múlt évben Gyurcsánynak jött be a trükk, most bosszúból Orbánnak sikerült fölállítani a parlamentben a kormányt. Muszáj volt nekik felállniuk, ha nem teszik, méltán marad rajtuk a nemzetárulás vádja. Így viszont majmot csinált belőlük Orbán. Erdély kérdésében nincs helyes válasz, a megoldást talán az előttünk álló történelmi idő adja meg. Belpolitikai ügyeskedések eszközévé tenni Trianont, gusztustalan manőverezés, és most ez folyik évek óta a jobboldal részéről. A nagy nemzetállamról alkotott elképzelésüket mindenáron rá akarják oktrojálni az egész országra. Van nemzet és van ország, és az országnak van több nemzetisége, van állam, és az államnak van egy kormánya, és a politikusoknak tiszteletben kell tartaniuk az alkotmányos törvényeket, a Köztársaságot! És van haza a szívekben! Ezeket a fogalmakat több mint bűn, hiba összemosni! A szocializmusban már egyszer elegünk volt abból, hogy a pártpolitika elvárásai szerint kellett gondolkodnunk hazafiságról, gazdaságról, erkölcsről, vallásról, történelemről, – sorolhatnám – vagy pedig hallgatásba kellett burkolóznunk, kibeszéletlenül hagynunk múltunk legégetőbb kérdéseit, pl. hogyan sodródott az ország a két világháborúba, milyen kisszerű és alantas ösztönök teremtették meg a numerus clausus kirekesztő törvényeit, mi történt 45 után a demokratizálódás útjára lépő Magyarországon, hogy újra diktatúra ütötte fel a fejét. A koncepciós perekről sem tudtunk sokat, pedig már a kommunista párt kiadta – házi használatra – a Rajk-per hitelesnek tűnő anyagát. Kádár János ötvenhatos szerepéről pláne tilos volt beszélni. Drága anyósom könyvespolcán találtam meg a Rajk-per kinyomtatott dokumentumát – a kék könyvet -, de őt még ez sem győzte meg Rajk ártatlanságáról. Az elhurcoltatásukról, a lágerek borzalmairól sem beszélt szívesen, ami érthető, hiszen a sok borzalmat úgysem lehet hitelesen elmesélni, és csak felkavarja az érzelmeket. Ez a nem beszélés is hozzátartozott a kollektív hallgatáshoz, elhallgatáshoz. Amiről nem beszélünk, az nincs! Ha nem beszélünk a Holokausztról, nem beszélünk a Don-kanyarban elpusztult magyar katonákról sem. Ha hagyjuk a málenkij robotot, akkor hagyjuk a Szovjetunióban még élő hadifoglyokat is megrohadni, ha nem beszélünk arról, hogy mi robbantotta ki az 56-os ,,ellenforradalmat”, akkor 56 hőseiről is hallgatnunk kell. Ha nem beszélünk a forradalom után ártatlanul kivégzett emberek ezreiről, akkor nem érintjük Kádár János akkori szerepét sem. Így aztán miért is beszéltünk volna a szocializmus közelgő csődjéről? Pártirányítás, pártszerűség, elvhűség volt a direktíva. Később persze csak puhán, de mégse szabadon. Lengyel László, Berendt T. Iván, Liska Tibor persze beszéltek a pénzügy kutatóintézetben a reformok szükségességéről, de ki figyelt rájuk oda? A kollektív szégyenérzet, amnéziába hajtja a nemzet tagjait.
Azóta már kibeszéltünk, megbeszéltünk mindent, legalább is sok mindent. Aki akart, szembe- nézhetett, mind a maga, mind a nemzete múltjával. A baloldal legalább, pusztán öngyötrésből is annyit analizálta múltbéli hibáit, és annyiszor kért bocsánatot, hogy az már szinte nevetséges. Most már a jobboldal jöhetne. A jobboldal viszont mintha ismételné régi rossz önmagát, nem tanulnak szégyellni való múltjukból, sőt restaurálgatják szorgalmasan. Orbán segítségével kettéosztották maradék országunkat, most az 1600-as évek Magyarországához kezdünk hasonlítani, amikor a katolikusok úgy irtották a reformátusokat, mintha fizettek volna érte. A nép mindenesetre még most is fizet érte. Vannak ugyan konzervatív gondolkodók most is, akik reálisan látják önmagukat, de őket már kiátkozták maguk közül régen. Most éppen Debreczeni Józsefet kezdik.
Kezdünk visszatérni a szocialista egypártrendszerhez, csakhogy ezt most Orbán Viktor szeretné elérni. A választási hajrában a Fidesz a saját képére szeretné formálni a magyarságot, és kiirtani a ,,nemzet testéből” a nem létező kommunistákat. ,,Élet vagy halál?” Hirdetik hívei.
Orbán a pluralizmust tulajdonképpen utálja, csak szégyelli bevallani. Hogy kifutotta volna ő magát a szocializmusban is?! ,,Egy az ország, egy a zászló!” Bornírt demagógia. Ha belebukik, ebbe bukik bele.

December 10.
Bagó Bercivel és Bereményi Gézával találkoztam a filmgyárban, – igaz, ilyen már nincs. Boldog újévet, régen találkoztunk, stb. Régen bizony – mondom – bár biztos voltam benne, hogy Jóska temetésén találkozni fogunk. ,,Külföldön voltam, rosszkor halt meg Jóska.” Hát az biztos, szevasztok.

December 11.
Ebéd Sándoréknál, kiváló! Zsuzsika megint összeszólalkozott Gesler Zsuzsival régi valós és vélt sérelmek kerültek az asztalra, most momentán az, hogy nem hívtak meg bennünket Lili esküvőjére. Ez valóban elég nagy bunkóság, hogy Kiss Zsuzsika kedvenc szavajárását idézzem.

December 12.
Margit nagynéném betöltötte a 94. életévét. Olyan aranyos és hálás mindenért. Elhatároztuk, hogy karácsonykor nálunk alszik, hogy ne legyen egyedül.

Lassan gyűlnek az ajándékok, Eszternek DVD-t vettem, Andrisnak gitárállványt, Zsuzsikának pedig ruhaneműre adtam pénzt. Ő meg bevadult és a Zarában felöltöztetett – cipő, 3 nadrág, 2 pulóver, öv, nagykabát – mint Szaros Pistát, Jézus neve napján! Ki lehetett ez a Szaros P. és hogy került a névnapi buliba? Vágó Pista biztos tudná.

December 13.
Andris 17. éves.
Azt mondta, hogy ez volt idáig a legjobban sikerült születésnapja. Befizettünk neki autóvezetési tanfolyamra, valamint meghívtuk ebédre Eszter gyönyörű barátnőit; Fernit, Krisztát és Szandrát. Boldognak látszott, amikor kinyitotta az ajtót. Mostanában újra lovagol a Tatterzálban – köszönhető az ikreknek –, és kurva jól gitározik.
Elég sokat játszottam decemberben, jó érzés napról-napra, megnevettetni 600 valahány embert.
A Kvartettet még mindig nem vették elő, lassan fél éve, hogy utoljára játszottuk. Szeretném is meg nem is. Kiment már belőlem a szerep.
Összehaverkodtam Nagy Feróval Miskolcon, miután ott járt dedikáláson, író-olvasó találkozón. Jó a könyve. A klubban kötöttünk ki, piálás közben jött a kellemes hír, hogy este a Szép kilátás helyett a Csárdást játsszuk. Ráadásul nekem még vacsorameghívásom is volt Szabados Jancsiékhoz, délután még oda is elmentem, így aztán vidáman érkezetem az előadásra. Két baki kivételével simán ment minden.
Nem mellékesen, de nekem is gyűlnek az olvasóim, olyan skalpokat tudok magaménak, mint MGP, akinek Láng Zsuzsi adta oda az anyagot. Hajnalig olvasta és szuperlatívuszokban nyilatkozott ,,írásomról”. Kezdek elszemtelenedni. Színháztörténeti műnek tartja, és mindent el fog követni a kiadatásáért. Igencsak boldog vagyok, bár ez a kiadatás….? Most újra Szilágyiéknál van, miután végre az én Zsuzsikám is elolvasta, méghozzá egy hét alatt. Talán a legfontosabb, hogy neki is hallatlanul tetszett, tőle féltem ugyanis a legjobban.
Egy kérdésben nehezen értettük meg egymást; történetesen abban, hogy Lilike fényképét is beletettem Eszter karácsonyi Naplójába. Úgy éreztem, ha nem is ismerik egymást a féltestvérek, a naplómban mégiscsak össze kell hoznom őket. Zsuzsi azonban rávilágított Andris túlérzékenységére és emiatt meghajoltam – bár szégyellem -, mit csináljak, kivettem a fotót. Esztert ugyan nem zavarta volna, de Andrist igen. Később, ha kiadásra kerül, benne lesz.
Erről már sokszor beszélgettünk, indulatosan és higgadtan is, miszerint Lili megszületése traumát váltott ki Andrisban. Sajnos egészen más azóta a hozzám való viszonya. Imádott engem, és most ,,válámi ván, dé ném áz igázi”. A serdülőkori időszaka sem kedvez földolgozni azt, hogy az apja őt is megcsalta, nem csak az anyját. Képtelenség fölfognia azt a tényt, hogy Eszteren kívül van még egy másik gyerek is, aki azt mondhatja nekem, hogy Apa! A mi zárt világunkon hirtelen rés támadt. Kaptam egy új gyereket, és elvesztettem egy fél gyereket. Ez bizony nekem is nagy trauma drága Lilikém. Nehéz lesz neked is születésed körülményeit feldolgoznod, bár nem tehetsz semmiről. Gondolj arra, hogy jobb élni, mint egyáltalán nem lenni. Mi több, egészséges vagy hála Istennek, a többit majd csak elsimítja a Jóisten valahogy. Ilyenkor milyen jó a gondviselést segítségül hívnia egy ateista-gyanús embernek is.

Az előző rész itt olvasható