Áron László naplója II. – Hofi Géza és az ultra-baloldaliság

Folytatjuk Áron László színész barátunk naplóját. Íme.

2005.

Október 4.

Hofi Géza liberális magyarországHofi Géza és az ultra-baloldaliság. Valaki az egyik stúdióban – no, ha még lett volna valaki, de csak egy nímand – azt mondta Hofira, hogy ultra-baloldali volt. Azt hiszem, annak idején senkinek sem jutott eszébe ez a megállapítás, hiszen mindig borsot tört az akkori vezetők orra alá azzal, hogy kipellengérezte a társadalom visszásságait. A másik sosem volt színész erre azt mondja: ,,Hofi kiszolgálta az akkori rendszert, szelep volt és megszabták neki, hogy miről beszélhet.” Hülye. És, hogy ,,nem találni egyetlen mondatot sem, amivel az akkori hatalmat támadta volna.” Ostoba. Direktbe persze, hogy nem találni nála mocskolódó, személyeskedő jelzőket, de hisz pont attól volt ő nagy művész, hogy bármiről beszélt is, mindig megtaláltuk a hozzá való kódot. Neki nem kellett behoznia Kádár képét, mint gyenge utódjának, Fábry Sándornak Gyurcsányét, anélkül is tudtuk, kiről beszél. Hofi örök ellenzéki attitűddel rendelkezett, ha a focit szidta, mi azt úgy értelmeztük, hogy a szocializmusban egyszerűen nem működik és nem is működhet semmi sem. Más kérdés, hogy most sem nagyon működik. Ettől volt ő zseni, és egy zseni nem lehet szelep, Fábry pedig csak pojáca. Dicséretére váljon, hogy kijött a temetésre, még ha csak oldalvájszt is. Fábry egyébként a rádiós korszakában nagyszerű dumával rendelkezett, csak mostanában az RTL-en ficamodott ki az ízlése. Az, hogy Hofi szerette Kádárt, másik dolog. Nagyon sokan szerették az öreget puritánsága miatt, még azok is, akik nem bocsátották meg neki a gyilkosságait. Az illető kolléga pedig hiába volt ott a Mikroszkóp színpadon annak idején, úgy látszik mégsem ismerte a nép közös kódját, vagy pedig a sok pohárcsengés elnyomta benne Hofi hangját. 1989 után is folytatta az újabb kormányok kifigurázását, speciel főleg a jobb oldalt, Orbánékat baszogatta hála Istennek. Ezért ragasztották Gézára az ,,ultra-baloldai” jelzőt. Nem is jöttek ki a temetésére. Menjenek a picsába!

Október 5.

A minap nagy színházi élményben volt részünk a Szkéné Színpadon. Sólyom Gabiék csábítottak el bennünket, nemigen akaródzott elmenni, jegyünk sem volt és különben is engem az amatőrizmus nem érdekelt. Nehezen, de bejutottunk. Már az első pillanatokban éreztem, hogy történni fog valami csoda. Ahogy Pintér Béla elénekelte még sötétben az első nótáját, végigfutott valami a nézőtéren. A lényeg az, hogy itt már nem lehet amatőrök színjátszásáról beszélni, hanem kidolgozott szituációk soráról. Ezek már színészek, hogy mikortól, az már nem érdekes. Mindenképpen Pintér Béláé az érdem, aki írta, játssza, rendezte. Azt mondtam az előadás után, hogy ahányan vagyunk profi színészek, mind visszaadhatjuk a diplománkat. Alig várom, hogy lássam a többi produkciójukat is. Próbára tenném azért őket egy hagyományos színdarab eljátszásával.

Október 6.

Ráállok újra a kézírásra, mert így nem felejtem el a gondolataimat. A notesz mindig kéznél van.

Fáj a sarkam, holnaptól, az Irgalmas Rendi Kórházban kapok röntgensugarat. Gizi azt mondja, hogy Amerikában már nem alkalmaznak ilyen célból röntgensugarat. Persze, mondom, mert  a ,,Hungaricus szarkantyusz, speciálisan magyar betegség, hiszen mi lovas nemzet vagyunk. A többi népnek közönséges lúdtalpa van. Amerikában azért szerelték le a röntgengépeket, mert már ott is fogynak a magyarok.” Skodával dolgoztuk ki ezt a dumát a Lukácsban, Zsuzsi, Gizi be is szopta egy kicsit.

Október 7.

Menet az irgalmasokhoz, hallom egy sánta nyugdíjastól: ,,Mindenkinek meg kellene kapnia a darab kenyerét, mint régen az aratók megkapták!” Igen, csak hogy az aratók között is volt, aki hagymával ette a kenyerét, volt, aki szalonnával és volt ki egy rőf kolbásszal! ( Úri muri –  csurgaiak. )

Halasit epekővel operálják. Remélem nincs semmi komoly baja legjobb igazgatómnak. Szép az idő, Zsuzsi kártyázik, valami dudor van megint a hasán, holnap megy a darabolókhoz.

Október 9.

Deák Gabiéknál ebédeltünk, kint Gödöllőn, ahová tavasszal költöztek. Hamarosan ki is öntötte őket az árvízszerű felhőszakadás. Lehet, hogy előző életükben ürgék voltak? Gyönyörű, hatalmas birtok, valóságos hacienda. Napsütéses időt kaptunk és finom italokat. Az ebéd is nagyszerű volt, a társaság a szokásos. Aczél Bandi, Nagy Árpi, Sándor Gyuszi, Szilágyi Jancsi és mi, feleségestül. Jókat röhögtünk. Gyuszi Toyota dzsipjével mentünk, jöttünk. Zsuzsika mindig azt mondja, hogy felszínes barátság az egész, és már nem tart rá igényt. Van benne némi igazság, de lehet, hogy pont ennyi mélységre van éppen ,,igényünk” jelen esetben. Gazdag ürge lett ebből a Pista bácsiból! ,,Dógozik a családjáé’ egész nap, mint az állat, mint a marha, mint az igavonó barom!” (Sütemények királynője)

Október 12.

Jom Kippur-on voltam Miskolcon, a zsinagógában tartották kivételesen. Ez az engesztelés napja, illik ekkor az embernek magába szállnia. A váratlan látogatót bekísérik a templomba és kivilágítanak. Engem ugyan nem kísértek, nem világítottak, de örömmel fogadtak, mint tiszteletbeli zsidót. /,,Könnyű annak zsidónak lenni, aki nem zsidó!”, írja Moldova az Utolsó töltény 7-ben./ Ámult is Maár Ági, akit elvittem magammal. Másnap kérdezte, hogy mikor megyünk újra?

Október 23.

Este majd láthatjuk a TV-ben a pártok főhajtását a forradalom emléke előtt. Egyiknek sincs már semmi köze ’56 szellemiségéhez. Igaz, hogy az is morbid pillanat lehetett, amikor Eörsi Pista kijött a börtönből és azt tapasztalta, hogy az emberek már átugrották a forradalom emlékét. Személyes sértettséget érzett, amit én abszolút megértek, de az emberek már csak ilyenek, inkább szeretik a csöndes nyomort és a puha diktatúrát, mint a hangos, permanens forradalmat. Emiatt bízhatunk talán a jobboldal vereségében, mert az emberek utálják, ha állandóan izgalmi állapotban tartják őket. Szegény Eörsi nemrég temette a fiát és ő is nagyon rossz állapotban van. Leukémia.

Október 25.

Zsuzsi elvitte Andrist és Esztert Pintér Béla színházába. ,Anyám orrát látták, jó volt, de nem annyira, mint a Sütemények királynője.

Az előző rész itt olvasható