Dinnyék és tökfejek

Néhány hete még örömteli hírek jelentek meg a nyomtatott és az online sajtóban egyaránt arról, hogy idén a szokásosnál előbb megkezdődik a dinnyeszezon, közel 200 ezer tonna, kiváló minőségű dinnyét termeltek a magyarországi dinnyetermesztők. A piacgazdaság elemi törvényeivel és az Európai Unió közös agrárpiacában rejlő lehetőségekkel szemben egyaránt teljes értetlenséggel álló kormányzat és háttérintézményei azonban úgy tűnik, idén sem fogják megoldani a hazai dinnyetermesztők problémáit.

Aztán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a magyar termelőket megalázó és etikátlan akciónak nevezte a Tesco által meghirdetett, négy napig tartó, kilónként 99 Forintos dinnye akciót, amely a kamara szerint veszélyezteti a termelők megélhetését, sőt, hatósági vizsgálatot is kezdeményezett a lánc ellen. A NAK következő célpontjai nyilván a Metro és a Penny áruházak lesznek, előbbiben ugyanis 98 Forint, utóbbiban pedig mindössze 89 Forint egy kiló dinnye ára.

A Fruitveb, azaz a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács is osztja a NAK álláspontját és hallatta hangját a Tesco által meghirdetett akció ellen. Álláspontjuk szerint hátrányosnak és durvának, a termelőkre nézve megalázónak tartják az árcsökkentést.

Nem kell ahhoz közgazdász professzornak lenni, hogy tudjuk: a kapitalista gazdasági rendszerben a kereslet és a kínálat határozza meg az árakat. Nyilván egyetlen multicég sem fogja a legkedvezőbb piaci ár felett beszerezni az általa forgalmazni kívánt termékeket, és nem fogja beszerzési ár alatt sem eladni azokat, legyen szó akármilyen élelmiszerről, így jelesül éppen egy szezonális gyümölcsről. Az árképzése meghatározásában pedig egyetlen multicégnek sincsen szüksége politikusok közreműködésére, hiszen kiválóan képzett, profi menedzserekkel dolgoznak.

 A NAK és a Fruitveb azonban – hűen a kormány „illiberálisnak” nevezett, vagyis a globalizált kapitalista világ gazdaságpolitikai alapvetéseit minden elemi közgazdaságtani érvre fittyet hányva, érzelmi alapon cáfoló bornírt szemléletnek – úgy véli, hogy az Európai Unió közös piacát és a világgazdasági folyamatokat hangzatos közleményekkel, kurucos mellveregetéssel és hatósági árak bevezetésének szándékával meg tudja állítani Záhonynál és Hegyeshalomnál.

Van egy rossz hírünk: nem tudja.

Őrizhetik Bocskai-ruhás koronaőrök a Szent Koronát a Parlament épületében, nemzeti büszkeségtől dagadó kebellel szurkolhatunk nagybetűs Hazánk sportolóinak a budapesti vizes VB-n (melynek legnagyobb győztese az éremtáblázat végeredményétől függetlenül a Mészáros és Mészáros Kft és más kormányközeli oligarchák cégei lesznek), hazahozhatjuk milliárdokért a „családi ezüstnek” aposztrofált Seuso-kincseket és kívánhatunk magyar égre magyar ufót, a világgazdaság és az EU közös piacának vérkeringésből és az abból fakadó törvényszerűségekből nem lehet giccses hazafisággal és pátoszos szólamokkal kivonni a magyarországi gazdasági élet egyetlen szereplőjét sem.

 Nagyon nem bölcs dolog az egykori szocialista Magyar Népköztársaság Országos Tervhivatalának szemléletével nekiesni a dinnye eladási ára miatt az országban a legtöbb munkahelyet megteremtő és ezáltal számos családnak a mindennapi megélhetést biztosító élelmiszer-kereskedelmi multicégeknek, nemzetközi hátterű áruházláncoknak, azt képzelve, a mindenkori kormányzatnak a feladata a piaci árak meghatározása – hiszen a legkevésbé sem az.

Az égiek mentsenek meg minden magyar fogyasztót attól, hogy a kormány, illetve háttérintézményei határozzák meg – a jövedéki termékekhez hasonlóan – az élelmiszerek piaci árait,

hiszen ezzel a vásárlók járnának a legrosszabbul, akik a szabad verseny alapján kialakuló olcsó piaci árak helyett központilag meghatározott, drága áron vásárolhatnak meg mindennemű árucikket és élelmiszert – beleértve természetesen a görögdinnyét is.

 Mi lehetne akkor a megoldás ahelyett, hogy a piaci árakba való beavatkozással egymásnak ugrassza a magyarországi termelőket és fogyasztókat a kormányzat? Tanulni a szerencsésebb történelmi fejlődésű külföldi országok példájából,  kihasználni az EU közös piaca által nyújtott lehetőségeket és exportra orientálódni.

 Az évi közel 200 ezer tonna dinnyéből alig 60-80 ezer tonna megy exportra, a fő célállomások Németország, Lengyelország, Csehország és a balti államok, ahol a magyarországinál kedvezőbb árakon lehet értékesíteni a magyar dinnyét. Amennyiben a spanyol és olasz görögdinnye az exportköltségekkel együtt is olcsóbb tud lenni a magyar piacon a hazai termesztésűnél, kézenfekvő a megoldás: a magyar dinnye exportjának arányát volna szükséges növelni.

Ehhez kitűnő eszköz lehetne a kormány kezében a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.

Hangsúlyozzuk: lehetne, de nyilvánvalóan nem az.

Szijjártó Péter, a Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub egykori igazolt labdarúgója, egyébiránt külgazdasági és külügyminiszter felügyelete alá tartozó cégben meghatározó szerepet töltenek be korábbi futsalos csapattársai – azt pedig az Index már tavaly kiválóan összefoglalta, hova vezet az, ha focisták irányítják a magyar külkereskedelmet.

Érdemes lenne elgondolkodni azon, milyen szerkezeti átalakítások szükségeltetnének ahhoz a magyarországi mezőgazdaságban, hogy versenyképesebb áron tudják megtermelni és értékesíteni a hazai gazdák az általuk megtermelt dinnyét a magyar piacon, vagy miképpen lehetne az export arányát növelni. Ez azonban nehéz, szakértelmet és hozzáértést igénylő feladat lenne.

Éppen ezért erős a gyanúm, hogy az ország jelenlegi vezetői gondolkodás és értelmes szakmapolitikai megfontolások helyett a dinnyepiacon kialakult helyzet esetében is maradnak annál a kormányzati axiómánál, hogy mindenről, (sőt mindenről is!) Soros György tehet.