Kijózanító poszt, Anyák napja másnapján

Megjelent egy anyák napi kisfilm fiatal, dinamikus, sikeres anyukákról, amely nem pusztán az ő boldogságukat, de az – egyelőre – gyermektelen párok boldogtalanságát is hangsúlyozza. A video kritikák tömegét zúdította a közzétevő FICSAK-ra, akik „csattanós” választ adtak: a gyermekvállalás 30 éves kor fölé tolódását kifejezetten rossz tendenciának írják le, és úgy tesznek, mintha pusztán bátorság kérdése volna, hogy az ember vállal-e fiatalabban gyermeket, csakhogy a magyar valóság egészen mást mutat.

A magyar babák közül minden hatodik külföldön születik. Nem a magyar társadalom, vagy a fiatalok babavállalási kedvével van tehát a baj, hanem azzal, amilyen körülmények itthon fogadják őket. Az, hogy az anyukák, nagy arányban, szó szerint eltűnnek a munkapiacról (a háromgyermekeseknek mindössze a fele tér vissza a bérmunkapiacra), vagy végérvényesen szakadnak le azonos életkorú, végzettségű, és szakmai tapasztalattal rendelkező férfi társaiktól a munkahelyeken. Nő, és még gyereke is van? Megbízhatatlan munkaerő – szól a hazai bélyeg.

A megalázódás sok formája

Lehet habos-babos kampányfilmet forgatni néhány idilli, takarítónő által kitakarított, igényesen berendezett, kifejezetten felső-középosztályhoz illő bútorok között vágóképezni egy boldog reggeli közben, ahol a gyerek mosolyogva eszi a bébiételt, miközben a szülők csókot váltanak, csakhogy erről meg kell előtte kérdezni fiatal édesanyákat, és levonni a konzekvenciát, vajon hány magyar háztartásban zajlik ugyanígy egy jelenet.

A megaláztatások már a szülési gyakorlatban elkezdődnek, ott, hogy a betegjogok figyelmen kívül hagyásával, a kismamával és a szülőnővel való bánásmóddal, valamint a tájékoztatás nélkülözésével, sokszor szükségtelen beavatkozásokkal, kifejezetten a babavárás és a szülés örömét teszi tönkre a magyar egészségügyi rendszer. Kivéve akkor, ha a családnak egy olyan állami kórház jut, ahol kukacok vannak a nőgyógyászat zuhanyzótálcáiban, mert akkor a komplett egészségüket is, ami bizonyára felülír mindent. Ezt is ildomos volna rendbe tenni, ha már egyszer Európában élünk.

Következik a második megugrandó lépcsőfok: visszatérés a munkába. Magyarországon elvétve találni családbarát munkahelyet, részmunkaidős pozíciókat, vagy olyan munkáltatót, amelynek megfelel, hogy az édesanya akkor dolgozik otthonról, amikor csak szeretne. Nem jobb a helyzet a gyerekeket tekintve sem: az ellátórendszereink messze alulmúlják azt a szintet, hogy egy család stresszmentesen, biztonsággal találjon bölcsődét, olyanról legtöbben nem is mernek álmodni, ahol rugalmas időben lehetnek ott a gyerekek, esetleg alkalmazkodván a szülők munkahelyi beosztásához.

A harmadik tényező már sokkal inkább húsba vág: a gyermekvállalás ma növeli az elszegényedés esélyét, és ezzel a leginkább a magasan iskolázott, ám de alulfizetett, és munkahelyükbe kapaszkodó rétegegek vannak leginkább tisztában. Nem akarnak tovább rontani az esélyeiken, ha már egyszer jelentős hányaduk része az elveszett generációnak, amely – ha lehetősége van – inkább menekül ebből az országból.

Messze az egyenlő bánásmódtól

Egy leendő munkáltató fel sem teheti a kérdést, hogy a pályázó tervez-e gyermeket vállalni a jövőben, így a vélelmezetten gyermekvállalási kor előtt (vagy éppen abban a korban) lévő fiatal nők ab start elesnek a munkahelyi előlépési lehetőségtől. Kérdezte tőlem egyszer egy velemkorú srác, hogy miért nem pofátlanabbak a lányok is, ugyanúgy, mint a fiúk. Oda kell menni, mondani kell, hogy „ennyi meg ennyi fizetésemelést kérek, aztán, ha elég pofátlan vagy, megadják”. Csakhogy nem adják meg. Ez a lányoknál nem működik.

A munkapiac beárazza a nők sakkban tartását, amelyet a gyermekvállalással szerzett bélyeg okoz: a nők válnak megbízhatatlan munkaerővé, amikor anyák lesznek, az apákat ez a veszély nem sújtja. Így hát marad a bérszakadék, és marad a rosszabb munkahelybe is kapaszkodás – még mindig jobb, mint a semmi.

Vannak országok, amelyeknek sikerült túllendülni a problémán

A svédeknél az állam mintegy jutalmazni kezdte azokat a párokat, ahol a szülők egyenlő arányban osztották meg a GYED időszakát, így arra sarkallta a fiatal férfiakat, ők is maradjanak otthon babáikkal. Ez nem pusztán a munkaerőpiaci esélyegyenlőségi mutatókat kezdte helyreállítani, hanem egy normális munka-szabadidő egyensúlyt, az apa-gyerek viszonyokat, és ezen keresztül a családok szerkezetét: kevesebb válás történik azokban a családokban, ahol az édesapa is megtapasztalja, micsoda munka egy csecsemőt gondozni, bemutatni neki a világot. Ettől mi fényévekre vagyunk. A férfiak 5-6%-a megy GYED-re, ami rémesen kevés.

Nem arról van szó, hogy a FICSAK cikkében ekézett, nagyobb arányban később gyermeket vállaló értelmiségi, vagy jobban kereső nők ne szeretnének családot, esetleg ne szeretnék a gyerekeket. A szomorú igazság az, hogy a FICSAK írásában érdekes szerepet játszó, szegényebb társadalmi rétegek, melyek körében „nem gond a korai gyermekvállalás”, sokkal több hátrányos megkülönböztetést szenvednek el anélkül, hogy erről beszélnének. A felső-középosztály, sok esetben a diplomások, azok, akik a munkapiacról való néhány hónapos kiesésért is nagy árat fizetnek. Egész pontosan, sok esetben a komplett karrierjük ívének elvesztését. Igyekeznek ezért bebiztosítani magukat minden téren, de ehhez idő kell. Tartalékot képeznek egy magánkórház szülészetéhez, olyan fizetési kategóriába próbálnak kerülni, hogy ne legyen gond a magánbölcsi és a magánóvoda, az alapítványi iskola, és ahol valóban meg tudják fizetni azokat a FICSAK által hivatkozási alapként használt konditermeket, amelyekben „ingyenes” a gyerekfelügyelet. Idő tehát eljutni oda, hogy a magyar társadalmon belül egy nő az összes megalázódási lehetőséget kiküszöbölje. És nem kéne út közben még őket is megalázni. Feltehetőleg épp ők fognak változást hozni mások életébe is, olyan nők családjaiba is, akik most még nem tudnak önmagukért tenni. Ez is dráma.

Ez volna az érem másik oldala, nem pedig a morális alsóbbrendűség, amelyben – úgy tűnik – a nemzőképes korú, gyermektelen nők találják magukat idehaza.Anett konferencián liberális magyarország

A szerző közgazdász, emellett heti kétszer tart ötéveseknek judo edzést, szereti a gyerekeket, boldog párkapcsolatban él, és minden fent említett tényező ellenére, belátható időn belül gyermeket szeretne.