Busó néger az álarc mögött

A kisleányra támadók rémisztő álarcai mögött Kölnből importált négerek és arabok voltak, akiket Soros György csempészett az országba a Helsinki Bizottság nemeztárulóinak támogatásával, s mostanáig a CEU-n, valamint az ELTE gender szakán képezték ki őket minderre.

A legutóbbi mohácsi busójáráson állítólag az álarcos busók molesztáltak egy 15 éves kisleányt. Azért „állítólag”, mert az édesapja ezt állította.
Milyen válaszok születtek hamarjában e gyalázatra? Elsőként az hangzott el, hogy a busójárás már csak ilyen. Van ott nemi szervet idéző famatyi, amit húzogatni kell, meg bökdösni vele a süldő lányokat, meg termékenységi tánc, ahol, afféle bevett népszokásként hogy megmarkolásszák a fehérnép gömbölyödő mellyecskéjét, meg a farára paskolnak, néha-néha – de kizárólag a népszokás hevében – a bugyijába is belenyúlkálnak.

Ez már csak ilyen hagyományos dolog, mit tetszik csodálkozni.

A második menetben a reakció afféle volt, hogy nyilván nem is igaz a dolog, a kedves apuka ezt csak kitalálta, hogy így rombolja a veretes magyar népszokások hírét. Sorosista, bérenc, büdös. (E második magyarázat nekem egy paraszthajszállal rokonszenvesebb. Mert nem próbálja megmagyarázni a menthetetlent, kvázi elismeri, hogy ez azért ciki. Úgyhogy inkább letagadja, annál nincs is egyszerűbb.
Pedig van itt egy másik frappáns megoldás is (nem a bocsánatkérésre, az ilyen többet nem fordul elő, jaj, nagyon sajnáljuk és effélékre gondolunk, mert ezek hiányoznak a nemzeti együttműködés közéleti szótárából.)
Javaslom a ripost, Origo, tévéhiradó, Demokrata, Lokál, Magyar Hírlap, Echo tévé, Időtlen Idők stb. című orgánumoknak, hogy végre álljanak elő a farbával. A kisleányra támadók rémisztő álarcai mögött Kölnből importált négerek és arabok voltak, akiket Soros György csempészett az országba a Helsinki Bizottság nemeztárulóinak támogatásával, s mostanáig a CEU-n, valamint az ELTE gender szakán képezték ki őket minderre.
Nem is értem, hogyhogy nem jöttek erre még rá, amikor naponta öt ilyen ügyet lepleznek le simán.