Posványos

A fix tájékozódási pontok korának vége. Trump győzelme azt az érzést kelti, hogy ezentúl mindent szabad. Nincsenek normák, nincs PC, csak érdekek és erő. Grund-etika uralkodik: a szókimondás – önmagunk vállalása - önértékké vált. Nem fontos sem a morális sem az igazság-tartalom.

Posványban dagonyázunk

Nem értjük. Keressük, hogy mi nem stimmel. Szeretnénk kimozdítani, de nem lehet megfogni, mindig kicsúszik, nincs rajta kapaszkodó. Bármit mondunk, gondolunk, akárhogy érvelünk, mindig mintha futóhomokon állnánk, ami kiszalad a lábunk alól. Itt van ez a legújabb színes: a négyes metró. Semmi konkrétat nem tudunk, csak azt, hogy az OLAF állítólag komoly szabálytalanságokat tárt fel, és 70 milliárdot visszakövetel. Az egész kormányzati sajtó csámcsog, szocialista-liberális korrupciót kiált, ráadásul sok-sok milliárdos tételben. Teszik ezt azok, akikről a baloldali és a liberális oldal azt gondolja, hogy újkori történelmünk legkorruptabb rendszerét építették ki és működtetik.

A mai korrupt politika mutogat egy múltbeli korrupt politikára, az esetet és példát végső soron saját felmentésére használva.

A helyzet következménye csakis az egész társaság halálba kívánása lehet, kormányzati oldalt és ellenzéket is beleértve. Sokan gondolják, hogy ettől kezdve tényleg jöjjenek azok, akiknek még semmi közük nem volt semmihez. A politikai élet elmocsarasításával és a politikai etikai normák relativizálásával a pillanatnyinál hosszabb távon a jelenlegi  kormányzati többség, a hatalom kihasználói is rosszul járnak. Őket is magával sodorja majd az újakat akarás előbb-utóbb elementárisan áttörő árja. Az újak persze, akik eddig semmit nem csináltak, és ezért nem is tudunk róluk semmit, egyáltalán nem biztos, hogy valóban újak vagy jobbak lesznek. A demagógok lehetősége korlátlan.

A környezet sem sokkal jobb. A fix tájékozódási pontok korának vége. Trump győzelme azt az érzést kelti, hogy ezentúl mindent szabad. Nincsenek normák, nincs PC, csak érdekek és erő. Grund-etika uralkodik: a szókimondás – önmagunk vállalása – önértékké vált. Nem fontos sem a morális sem az igazság-tartalom.

Az ideológiai orientációnak vége. Eldobták az iránytűket. Nézzük a liberálisokat, hogy ne mindig a „populistákkal” példálózzunk. Verhofstadt, a liberálisok Európai parlamenti frakciójának a vezetője a minap szövetséget kötött a Parlament néppárti frakciójával, egyrészt egy európai program megvalósítására, valójában azonban a parlamenti elnöki pozíció odaítélésének ügyében. Az elnök néppárti lett, de nyilván a liberális frakció is keresett valamit az egyezségen. Így lett Verhofstadtnak köszönhetően, aki eddig a hazai liberálisok legfőbb külső támasza, és Orbán legnagyobb ellenfele volt, szóval, így lett Verhofstadtnak köszönhetően Antonio Tajani, Orbán néppárti nagy barátja, ergo a magyar ellenzék egyik ellensége, az EU Parlament elnöke.  És minderre sehol semmiféle indoklás vagy magyarázat.

A Momentum, a helyzetbe beleunt fiatalok, aláírást gyűjtenek a budapesti olimpia ötlete ellen. Kiderült, hogy valahol mögöttük áll bizonyos Haris Éva is, aki a régi szoci hatalomba szokott machinátorok mai passionáriája. A szervezők azt mondják, hogy mások, polgári jobboldaliak is vannak mögöttük. Ezt mentségül mondják, mintegy felmentésként. A helyzeten azonban nem változtat: a Haris-hír hallatán a gyomrunk már a momentumosokra gondolva is elkezd kavarogni.

Itt tartunk. Nincs kapaszkodó, nincs szilárd talaj, ahonnan el lehetne rugaszkodni.