Mire kell a politikus

Nem tűnik fel, hogy minket egyáltalán nem érdekel, ti személy szerint bent maradtok-e a hatalom házában, avagy sem? Számunkra ti, a puszta személyetek az égvilágon semmit nem jelent, amennyiben nem tartalmat képvisel. Ti csak akkor vagytok értelmezhetők, ha a munkamegosztásban nektek adott feladatot, az alternatívák kidolgozását és választásra bocsájtását teljesítitek. Ha nem, akkor lehettek szimpik, meg szerethető kommunikátorok, sómenek, de poltiikusként nem kapjátok meg a szavazatokat, és marad az, ami van, mert az legalább működik valahogy.

De hová tünt az iránytű

Nem lehet, hogy a ma politikusai – a magyarok, s azon belül is az ellenzékiek – egyszerűen elvesztették az iránytűt? Nem lehet, hogy valamiféle mélységes identitás-válságban vagy identitás-felejtésben szenvednek, már ami a politikusi létet és feladatot illeti?

A politikusi tevékenység a modern államokban hivatás. Pontosabban, és minden patetikus tónust visszafogva, foglalkozás, melynek feladatait a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely jelöli ki. A közszolga, az állami bürokrácia beosztottja az ügyek szakszerű intézésével van megbízva. A demokratikus rendszerek politikusának feladata pedig az alternatív irányok felvázolása. Nem a más munkakörökben dolgozó egyéb emberek feladata az, hogy tudják, mi lenne jó az ország jövője szempontjából a gazdaságban, oktatásban, honvédelemben, egészségügyben és a közösségi lét egyéb funkcionális területein. A javaslatokat a politikusoknak kell felvázolniuk. S a demokrácia mechanizmusai biztosítanák, hogy a munkamegosztásban más feladatokat ellátó emberek, a többség – orvosok, ápolók, bányászok, kalauzok, gyógyszerészek, művészek, tanárok és mások – válasszanak a felkínált ajánlatok közül.

Magyarországon az ellenzék politikusai valami elképesztő szerep-felejtésbe és tévesztésbe tévedtek. Azt gondolják, hogy a politikus feladata a hatalom megszerzése. Nem alternatívákon, tartalmakon gondolkodnak tehát, hanem szövetségeken, helyeken, és a helyek leosztásán. Az országgal, az emberekkel való kapcsolataikat pedig a közvéleménykutatásokra és a kommunikációra bízzák. Követő pozíciót foglalnak el.

                Mit csinálnak? Előválasztáson agyalnak, vagyis a helyeken, a karrieren, a személyes bennmaradáson, majd idomulni akarnak ahhoz, amit szerintük kíván a nép, kíván az ország. Ergo, először mondjuk meg, kit szeretünk, majd a győztes kitalálja, mivel tudja meghálálni a választásunkat.

De urak (és az a pár hölgy)! Nem tűnik fel, hogy minket egyáltalán nem érdekel, ti személy szerint bent maradtok-e a hatalom házában, avagy sem? Számunkra ti, a puszta személyetek az égvilágon semmit nem jelent, amennyiben nem tartalmat képvisel. Ti csak akkor vagytok értelmezhetők, ha a munkamegosztásban nektek adott feladatot, az alternatívák kidolgozását és választásra bocsájtását teljesítitek. Ha nem, akkor lehettek szimpik, meg szerethető kommunikátorok, sómenek, de poltiikusként nem kapjátok meg a szavazatokat, és marad az, ami van, mert az legalább működik valahogy.

Hát így nézünk ki. A kérdés tehát: hol vannak azok a tartalmak amiket elfogadásunkra ajánlotok?