Magyarország, ahol rémálmomban jártam – pár szó az egészségügyről

A magyar egészségügy nagyobbik része nem Európába, hanem a harmadik világba való. Ami jobban működik, az nem az állami része. Ezért pedig nem más, mint Orbán Viktor, Balog Zoltán és Ónódy-Szűcs Zoltán a felelősek. Véget kell vetni ennek. Mikor érjük el a szintet, hogy ne haljanak meg tömegével emberek a kórházainkban valamilyen ott szerzett fertőzés miatt, és azt, hogy akik meggyógyulnak, ne szerezhessenek életre szóló negatív élményeket, mert porig alázták őket.

Hatodik éve élünk Orbán Viktor kis magyar valóságában, és még közel sincs vége. Az alapvető emberi jogok súlyosan sérülnek a jelenlegi Magyarországon, az egyéni és a kollektív szabadságjogok csupán puszta emlékek ebben a társadalomban. A magyar emberek éppen életük sorsfordító pillanataiban, egész pályájukat meghatározó időszakaiban nem érezhetik magukat embernek: ezek a helyszínek az iskolák, a kórházak és az ellátórendszerek. Amelyik európai kormány megvonja az emberi méltóságot saját állampolgáraitól, az olyan negatív spirált idéz elő a társadalmi fejlődésben, hogy abba több millió ember rokkan bele. 

Az illiberális állam nem pusztán a magyar miniszterelnök újabb tébolya, amellyel sikeresen tematizálta hónapokon keresztül a közbeszédet – bár kétségkívül ügyes húzás volt az a tusványosi beszéd, ebből a szempontból is.

Az illiberális állam nem pusztán egy szlogen, amely kiszolgál – a többnyire Fidesz által teremtett – társadalmi igényt, melyen keresztül rendszerszinten lehet üzenni, hogy minden, ami liberális, az rossz. Az illiberális állam elvitatja és korlátozza a magyar állampolgárok jogait. Sokakat megaláz, elvitatja az emberi méltóságot, veszélyezteti az alapvető emberi jogokat. Legdrámaibb helyzetet azonban a humán ágazatokban teremt. Éppen ott, ahol egy ember egyébként is találkozik olyan helyzetekkel, amelyekben elemi érdeke, hogy emberi méltóságában, önmagában és másokban való bizalmában megerősítsék, hiszen így tud fejlődni, meggyógyulni, kijönni a gödörből – legyen szó financiális, társadalmi vagy akár családi krízisről. Az illiberális állam ezzel szemben éppen azokat az embereket döngöli agyagba, akik segítő kézért nyúlnának.

A magyar egészségügy – miközben költségvetése pénznyelőként működik, amelyből alig csöpög valami az egyes szakágazatokba – az egészségügy minden szereplőjét megfosztja az emberi méltóságtól – elég arra gondolni, hogy milyen körülmények között öltözködnek a nővérek, hányan kénytelenek túlórát, második vagy harmadik műszakot vállalni azért, hogy fizetésük legalább valamire elég legyen. Pedig ők azok, akik fogják a haldokló kezét, akkor is, ha annak nincs senkije. Ők azok, akik akkor is beszaladnak ránézni a fertőző betegre, ha már leragad a szemük, és alig állnak a lábukon, de ugyanők azok is, akik a feladatok közt elvesző, kétségektől szenvedő kismamának mondanak egy-két jó szót, hogy nemsoká beletanul majd mindenbe – ne aggódjon.

Akkor sem jobb a helyzet, ha a betegekre nézünk: ma Magyarországon nem érvényesülnek a betegjogok, az emberi méltóság számos ponton sérül, és gyakorta még az anyagi feltételei sincsenek meg a megfelelő színvonalú gyógyításnak. Egyértelműen kimondható, hogy Orbán-kormány által a társadalomra kényszerített illiberális modell nem pusztán elvont ideológia, hanem rideg valóság: az illiberalizmus tetten érhető az erőltetett, működésképtelenséget és káoszt okozó központosításban, az intézményi autonómia leépítésében, abban a hat év fél éven át tartó tehetetlenségben, amely a Fidesz részéről az egészségügy sorsát övezi. A kórházakban történt tragikus esetek (halottak a kórházi mosdókban, kórházi fertőzések, poloskák, az új budai kórház körüli döntésképtelenség) egyenesen következnek a kormányzati közönyből.

A Fidesz-kormány az egészségügyben is elszánt ellenfele a tisztességes versenynek, az átlátható viszonyoknak, és ennek a piacellenes, álszent, a Kádár-rendszerben már egyszer megbukott politikának logikus következménye a magyar egészségügy 2016-os rettenetes állapota.

Az egészségügy gyakorlatilag haldoklik amiatt, hogy a központi finanszírozás képtelen ellátni a rendszert megfelelő pénzösszeggel, és nincs megfelelő súlyú szakmai irányítás.

Ez a súlyos problémahalmaz egyik fele csupán. A betegjogok semmibevétele, a betegek dezinformáltsága, a „fehér köpeny” kultusz és a futószalagon legyártott érthetetlen leletek – amelyek egyike miatt nemrégiben meghalt egy nő, mert nem értette, hogy panasz esetén jelentkezzen -, és az egész rendszer üzenete, hogy „örüljön, hogy egyáltalán beteheti ide a lábát, és foglalkozunk nyavalyájával” mind azt üzeni, hogy az egészségügyben elmaradt a rendszerváltás. A szülő nőkkel időnként úgy bánnak, mintha vágóhídra vinnék őket, és mintha egy darab hús lennének, akikből kijön egy kisebb darab hús. A súlyos alulfinanszírozottság miatt alig jut pénz orvosi eszközökre, bevett gyakorlattá vált néhány helyen, hogy fehér kis gombbal zárják sok császár-metszéses nő varrását, és nem ritka, hogy fél parizert adnak reggelire a lábadozóknak. A szülési gyakorlat egy az egyben elmarad a fejlett világétól. Ez éppen egy olyan terület, ahol sok középosztálybeli pár megvásárolja magának és születendő gyermeküknek az emberi méltóságát: magánkórházba megy szülni.

A magyar egészségügy nagyobbik része nem Európába, hanem a harmadik világba való. Ami jobban működik, az nem az állami része. Ezért pedig nem más, mint Orbán Viktor, Balog Zoltán és Ónódy-Szűcs Zoltán a felelősek. Véget kell vetni ennek. Mikor érjük el a szintet, hogy ne haljanak meg tömegével emberek a kórházainkban valamilyen ott szerzett fertőzés miatt, és azt, hogy akik meggyógyulnak, ne szerezhessenek életre szóló negatív élményeket, mert porig alázták őket.

Mindez elkerülhető lenne, ha kormány vezetői minimálisan érdeklődnének a magyar egészségügy helyzete iránt. Ez az egész azonban a jelenlegi kabinet tagjaival elképzelhetetlen, ugyanis akik minden élethelyzetben alattvalóként gondolnak az állampolgárokra, és infantilis egyedekként kezelik az embereket, akiknek majd megmondják, hogy mi jár, és hogy hol a helyük, azok képtelenek ezen változtatni.

A liberalizmus, a liberális demokrácia éppen arról szólt, hogy jogaink vannak, amelyben, ha egy szolgáltatásért fizetünk, akkor jogunk van számon kérni a szolgáltatót. Jogunk van színvonalat követelni a pénzünkért cserébe. Tévedés, hogy létezik ingyen egészségügy. Nem létezik. Most sincs. Csak most fekete lyukakban vész el az adófizetők pénze, no meg az egészsége és az emberi méltósága. És ahogyan a természettudósok fogalmaznak a fekete lyukakról, az éppolyan, ahogyan Dante leírja a poklot: „ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”. Kérdés, hogy beletörődünk-e, hogy nekünk ilyen egészségügy jutott. Én a magam részéről nem.