Nem a Jobbikkal kell szövetkezni, hanem gondolkodni kellene

Szinte elképesztő, ahogy a baloldal immáron évek óta pusztán taktikai eszközökkel, a számokkal bűvészkedve próbál valamiféle teret foglalni magának. Csak arról beszélnek, hogy Orbánék korruptak, és el kellene valahogy takarítani. De mit ajánlanak helyette? Mi jön Orbánék után? Mitől lesz igazi változás a garnitúra-váltás? Egyáltalán, mi az a többlet, amit a választó remélhet egy baloldali hatalomátvételtől?

A baloldalon áttört a megváltó gondolat: a Fidesz-uralom megdöntéséért választási együttműködésre lehet menni akár még a Jobbikkal is. Mérő László szerint az orrcsipesz legyen a következő választás szimbóluma a baloldal és az eddig radikálisnak tartott jobboldal számára. Lássák meg egymásban azt, ami a közös: a célt, Orbánék leváltását. Kőszeg Ferenc is elsütött pár mondatot ebben az irányban. Mérőhöz hasonlóan ő sem érvelt, csak kijelentett: higgyük el, mondja, hogy a legfontosabb ma a kormánytöbbség megbuktatása. Ennek érdekében mindenkivel – bárkivel – össze kell és lehet fogni, aki erre hajlandó. A Jobbik persze egy ideig nem reagált az ötletre, majd azt mondta, hogy nem érdekeltek ilyen összefogásban. Naná, hogy nem! Ami nekik fontos, az az eddigi karantén lebontása és az engedély volt: a ballib értelmiségiek gátlás-felszabadító rábólintása, amivel elfogadhatóvá tették, hogy adott esetben egy magát baloldalinak vagy liberálisnak gondoló szavazó helyi szinten egy esélyesebb jobbikosra szavazhasson. Az összefogásnak nem kell formalizáltnak lennie. Elég az orrcsipesz. Vagyis, a közös cél érdekében minden más meggondolást félretéve, baloldaliak és jobbikosok szavazzanak egymásra.

  A ballib entellektüelek egy ideje már ilyen technikai jellegű megváltó gondolatokkal próbálkoznak. Talán ezt hívják maguk között gyakorlatiasságnak, vagy politikai pragmatizmusnak.

Valamikor volt ugyebár az összefogás, ami csúfos kudarcnak bizonyult. Majd jött az előválasztás, amin még nem vagyunk túl, de szintén nem ígérkezik nagy ötletnek. Most pedig a Jobbikkal folytatott násztánc?

Mi az, ami ezt a három próbálkozást összeköti? Mi bennük a közös?

Az, hogy mindegyik pótszer:

a tehetetlenség és fantáziátlanság elkendőzését szolgálják. Szinte elképesztő, ahogy a baloldal immáron évek óta pusztán taktikai eszközökkel, a számokkal bűvészkedve próbál valamiféle teret foglalni magának. Csak arról beszélnek, hogy Orbánék korruptak, és el kellene valahogy takarítani. De mit ajánlanak helyette? Mi jön Orbánék után? Mitől lesz igazi változás a garnitúra-váltás? Egyáltalán, mi az a többlet, amit a választó remélhet egy baloldali hatalomátvételtől? Nos, minderről egy szót sem hallunk. Sőt, még a tartalmi kérdések iránti igény sem merül fel dicső entellektüeleink részéről. Felelőtlen duma tehát az egész.

Valami érthetetlen szellemi tunyaság ülte meg a baloldalt. Mintha elképzelni sem tudnának országot, jövőt, politikát, társadalmat. Ezért, hogy létüket és hatalmi igényüket mégis megokolják, kitalálják az Ördögöt. Ezt az Ördögöt Orbánnak hívják, és az Ördög ellen természetesen felfüggesztendő minden morális és egyéb politikai fintorgás. A gyakorlati parlamenti politizálást tehát überolják egy magasabb szemponttal és feladattal: az Ördög elkergetésének imperatívuszával. Ez a taktika jó, hiszen nem kényszerít a politikai ellenfél tevékenységének alapos kritikájára, és a saját vízió felvázolása is másodlagos – elnapolható – feladattá válik. Most háború van, sugallják. Nem gondolkodni kell, hanem támadni. Ez így mindenkinek, aki nem reménytelenül elvakult Orbán-fanatikus,  érthető lesz, gondolják.

Jobbik ellen ez sem használ liberális magyarország

Baloldali entellektüel barátaink tévednek. Az Orbán-Ördög nem érthető és nem meggyőző még olyanoknak sem, akik pedig Orbán ellen szavaznának. Akárhogy is, de legalább működő országban élünk. Ki az a hülye, aki valami vak baloldali kalandért, egy önmagát definiálni képtelen ellenzék mögé állva, a sötétbe ugrást kívánná magának, családjának, az országnak?

Az ország számára  Nem gondolom, hogy a Jobbik „bárki” lenne.

Egy kérdésre azonban vissza kellene térni. Ez pedig a Jobbik. Két hete Brüsszelben dekkolok, szerencsésen kikapcsolódva a magyar borzalomból. A veletek való levelezésben megdöbbenve tapasztaltam azt a természetességet, amivel el tudjátok képzelni a Jobbikkal való közös politizálást, gyakorlatilag határok nélkül. Sőt, nem csak elképzelni, hanem kimondottan kívánatosnak tartjátok.

Megvilágosodtam viszont, amikor tegnap olvastam az Indexen Vona új stratégiájáról, ami ugyanebbe az irányba mutat. Ugyanabban a cikkben megemlítenek három ballib értelmiségit (csak Mérőre emlékeszem most kapásból), akik gyakorlatilag a Jobbik beinvitálóiként lépnek fel. Mintegy engedélyt adnak a ballib oldalnak arra, és érveket, hogy ne tekintsék a Jobbikot a Gonosznak.

Nem olvastam még az írásaikat, ezt majd hazaérkezésem után. Az eljárást azonban elképesztőnek tartom. Ugyanolyan beképzeltségnek, szereptévesztésnek és szellemi tunyaságnak, mint ami ezt a ballib értelmiségi bandát már régóta vezeti. Ők nem mernek leszámolni saját elvi, filozófiai tabuikkal, beidegződéseikkel, morális felsőbbrendűségi tudatukkal és felvilágosítói attitűdjükkel, viszont tudják, hogy mindez ma már sokszor hazugságot jelent. Ergo: elvégeztetnék másokkal a piszkos melót. Ez történt Hitler esetében, de ez történt az SzDSz történetében sorozatosan. S ez történik ma is, pl. migráció-ügyben. Ahelyett, hogy dolgoznának, szembenéznének a múlttal, és átgondolnák a jövő érdekében. Azért ez elmebetegség, gyávaság és képmutatás! Vagy nem?