Hagyjuk már a „populizmust”!

Az ellenzéknek az új problémákat kell feltárnia, azokat sorrendbe és logikus világképbe állítani. Nem azt kell mondani, hogy a Fidesz „populista”, mert ez semmit nem jelent, hanem be kell bizonyítani, hogy rossz problémákkal foglalkoznak, és csődbe viszik az országot. Hát ezzel kellene foglalkozni.

Na, kim itt a populista

„Populizmus”. Ez a varázsszó. Ellenzéki oldalról ezzel gondolják letudni a kormányzati oldal és általában a világban ma tapasztalható újfajta jobboldali erők jellemzését. Az állítás az, hogy Orbánék „populisták”, és arról tudjuk, hogy mit is jelent.

„Populista” alatt általában olyan politikusokat és politikai erőket értünk, amelyek a tömegek hangulati  manipulálásával, megtévesztésével, felelőtlen gazdasági ígéretekkel, a korábbi elitek torzító kritikájával, esetleg nacionalista vagy rasszista szólamokkal igyekeznek maguk mögé állítani az embereket. A koncepció két szereplőt feltételez tehát: a manipulátort és a tömegeket. Számos olyan helyzet volt a történelemben, amelyek ezzel a kétszereplős sémával jól megközelíthetők. A mai magyar politikai élet nem ilyen.

Helyzetünk értelmezése három szereplőt kíván. A Fidesz és a „nép” mellett a harmadik a 2010-ig erős, és az idők nagyobb részében kormányzó korábbi elit. Nézzük csak, a mi politikai érdeklődésünk tekintetében mit is jelent az, hogy „elit”. Természetesen a hatalom vagy hatalmak (gazdasági, politikai, kulturális, média) birtokosait. Elitek mindig lesznek, hiszen mindig lesznek csoportok, amelyek egyedül vagy más elitekkel megosztva uralják a hatalmi javakat.

Mit hoz magával az, ha egy elit hosszú ideig van az adott hatalmi helyzetben? A válasz egyszerű: elkényelmesedést, megszokást. Egyrészt, kellemesen érzik magukat a megszerzett pozícióikban. Így azután nyilván védik is ezeket.

De van egy második sajátosság is: a rutinok kialakulása. Megtanulják a hatalom gyakorlását, kialakítják az eljárásaikat, és igyekeznek azokhoz ragaszkodni. A korábban említett pozíció-védelem többnyire tudatos: foggal-körömmel ragaszkodnak helyzetükhöz. A rutinok fenntartása már nem mindig tudatosan érdek-vezérelt, mint inkább tudatalatti, ösztönös. A kényelem és megszokás diktátuma. Észre sem veszik, hogy a világ megváltozott ahhoz képest, amikor ők hatalomra kerültek. Nem akarják tudatosítani, hogy a problémák, vagy azok súlyozása nem ugyanaz, mint amik jegyében ők valaha átvették a hatalmat.

Mindennek van egy teljesen szellemi, intellektuális, fogalmi és koncepcionális dimenziója is. Az elitek többnyire ragaszkodnak ahhoz a fogalmi rendszerhez, aminek jegyében hatalmukra kerülésükkor sikeresen – hiszen hatalomra kerültek! – értelmezték a világot, a problémákat, az igényeket, feladatokat, a politikát. A fogalmi rendszer tehetetlenségi ereje (tapadóssága) teszi, hogy a megváltozott világot, az új igényeket, feladatokat és politikai ellenfeleket is a régi fogalmakkal igyekeznek megragadni.

S mindehhez járul még a generációs hatás is. Ez nagyon lényeges sajátja az elit fogalmának. Egyrészt, az új elitek rendszerint generációs jelenségek: a mozgalmak, amelyek kialakítják és feldobják az emberek bizonyos csoportjait, gyakran időben és térben korlátozottak, meghatározottak, és egy-két generációra terjednek. Vagyis, az elitek tagjai között van egyfajta ismeretségi háló és generációs összetartás. A hosszú ideig hatalomban maradó eliteknél azután belép a családi örökség, az elitintézmények és oktatás, a neveltetés és kapcsolatok – meg persze vagyonok – öröklése is.

Az ilyen elitek előbb-utóbb rugalmasságukat vesztik, figyelmük ellanyhul, nem képesek követni a világ változásait. Érdekeik éppen ellentétesek: lehetőleg ne kelljen a változásokra változtatásokkal  reagálni. Ekkor jönnek az új mozgalmak, és azok sikerének esetében az új elitek. Mindenki ítélje meg maga, nem történt-e valami ilyesmi is 2010 környékén. Nem egy elfáradt, ambícióját és fantáziáját veszített, elkényelmesedett elitet váltottak-e le a szavazók?

Nem hinném, hogy a Fidesz-kormányzás tevékenységét a Habony-művek kommunikációs tevékenységétől eltekintve leírhatnánk a populizmus megvető és megbélyegző jelzőjével. Valójában Orbánék számos reális problémára reagáltak, számos olyan ügyet mertek felvetni, amelyek a korábbi frazeológiában kényelmetlenek voltak, így nem is kerülhettek elő. Az anti-pc bizonyos szempontból Orbánék erénye volt, hiszen a politically correct valóban túl gyakran vált az elkényelmesedő elitek önvédelmi eszközévé.

A Fidesz is létrehozta a maga elitjét. Az elit-ellenesség paravánja mögött igazi elitista hatalom jött létre, olyan koncentrációval, amilyenre a kommunista hatalom óta nem volt példa.

S természetesen ez az elit is egyre sebezhetőbb. Védekezésképpen bőségesen használják a hatalommal való visszaélés valamint a demagógia és manipuláció eszközeit. Még azt is mondhatjuk, hogy „populista” eszközöket használnak. Maga a Fidesz hatalma azonban nem értelmezhető jól a „populizmus” jelzőjével. Mindig azt fogják tudni mondani, hogy mi talán „populisták” vagyunk, de hozzá mertünk nyúlni olyan problémákhoz, amelyeket ti észre sem akartatok venni.

Az ellenzéknek az új problémákat kell feltárnia, azokat sorrendbe és logikus világképbe állítani. Nem azt kell mondani, hogy a Fidesz „populista”, mert ez semmit nem jelent, hanem be kell bizonyítani, hogy rossz problémákkal foglalkoznak, és csődbe viszik az országot. Hát ezzel kellene foglalkozni.