“Ki mit tud?”

Ennek az országnak komolyságra van szüksége. Komoly polgári ajánlatra. Egy olyan társaságra van szüksége, amelyik hisz abban, amit mond, és azt mondja, amit hisz. Vagyis, nem “marinéninek” fogalmaz, hanem teljes képet a helyzetünkről, a tévútról, amire rátévedtünk, a világ alakulásáról, benne az ország és a magyarság helyéről, lehetőségeiről, mégpedig a legjobb és legkomolyabb tudása szerint.

Mikor derül ki, ki mit tud?

Szabad itt laikus nézőpontból véleményt mondani? Nyilván szabad, hiszen az utolsó és döntő véleményt, a szavazatot úgyis a laikusok adják. Szóval, laikus oldalról nézve semmi nem úgy tűnik, mintha az ellenzék politikusai le szeretnék váltani a kormányt. Kétféle figurát látunk. Az egyik csoport, a népesebb, egyszerűen bent akar maradni a parlamentben. Helyezkedik. Az ő zászlajukat emelte magasba Karácsony Gergely, amikor a referendum után s.o.s. meghirdette a az előválasztáshoz vezető felkészülést. A másik csoportot Gyurcsány és Bokros képezik, akik úgy érzik, hogy valami inkasszójuk van a történelemmel szemben, és ezt be is akarják hajtani. Mindkettő nyilvánvalóvá tette, hogy rájuk a jövőnek feltétlenül szüksége van.

            Ami történt, gyalázatos.

Összehívták a teljesen abszurd egyezkedést, ami azonnal, fene tudja milyen mandátumok alapján, személyeskedésekkel, egyesek arrogáns fellépésével és kizárásokkal kezdőtött. A komédiának persze hamar vége lett, és csak feljelentés maradt a nyomában: Bokros a Fidesszel szembeni kollaborációval és anyagi kitartottsággal vádolta Fodort, aki erre kénytelen volt bírósághoz fordulni.

Mindeközben érthetetlen az ország és a valódi problémák semmibevétele, sőt elképesztő. Karácsony, a közvéleménykutatóból avanzsált (devanzsált?) politikus még mindig azt hiszi, hogy a politika “matek”, össze kell adni a pártokat, azzal a százalékok is összeadódnak, és “kijön”. (Kedvenc fordulata a vitákban, minden alkalommal elmondja, hogy “így jön ki a matek”.) Az még soha nem jutott eszébe, hogy a politika nem csak jelen, hanem jövőkép is, jövővel való kalkulálás, és esetleg a ma még ismeretlen – tehát közvéleménykutatással nem is kérdezhető – lehetőségek iránti várakozás. Karácsony a tipikus – jó arcú – megjelenítője annak a borzalomnak, amit a technokrata közvéleménykutatók előtérbe kerülése jelent, szerte a világban.

Gyurcsány és Bokros még csak nem is matekoznak. Ők teljesen a realitások mellett menetelnek. Szerencsétlenségünkre azt hiszik, hogy a politikusi személyiség hiteléhez elég az akarat. A vak, irreális akarat azonban patologikus tünet. A politikusi hitelességnek ugyanis vannak az akarattal egyenrangú egyéb feltételei is: a politikai ajánlat, és a megvalósítás – a hatalomra kerülés – elképzelhetősége. Ezekből semmit nem látunk.

Kedves  Karácsony, Bokros, Gyurcsány, és a többiek! Nem valamiféle szerény összehangolással, közös ajánlati alap kidolgozásával kellett volna  kezdeni? Kik vagytok ti a mai helyzetben, miféle hitelességgel rendelkeztek, és mire akartok előválasztani? A kérdések és kételyek azonban a többiekre, Fodorra, Szigetvárira, az elempésekre is vonatkoznak. Mindannyiotokra, akik képtelenek vagytok normális helyzetelemzést elvégezni, világot, eszmei horizontot, jovőképet megrajzolni, és  érthető programot felvázolni. Még a nyomorult menekült-kérdésben sem tudtatok egy – vagy több – nagyobb merítésű, a jelenséget körüljáró és elhelyező álláspontot kidolgozni.

            Tudjátok mit? Ne előválasszatok, hanem térjetek észhez, vagy lépjetek le a porondról. Ennél a mai ellenzék-illúziónál a totális vákum is jobb lenne. Akkor legalább felszabadulna a tér, és elkezdődhetne egy jó kis amatőr “Ki mit tud?”. A politikai Megasztárból egy időre elegünk van.