Nihilisták bújtak a kis vezetőbe

Egy különösen sötét és szeles éjszaka, kihasználva azt az időt, amíg a határ védelmére kirendelt katonaság az esti politikai oktatás keretében kötelezően az állami Magyar Televízió híradóját nézte és az őrmester utasítására egyszerre köpött ki, amikor migráns jelent meg a képernyőn, két ravasz nihilista átmászott a kerítésen.

De micsoda nihilisták voltak ezek! Az egyiknek rondább volt a képe, mint a másiknak! Elálló, nagy fülek, görbe orr, bütykös kéz, ritkás szakáll. Az egyik ráadásul pocakos is volt. Pedig akkor az országban már nem éltek pocakos emberek – talán, ha távoli falvakban, eldugva a világ szeme elől -, mert a kedves kis vezetőnek a halála volt a pocakos ember.

De mondom, nem is emberek voltak ezek, hanem kénköves szagú, a pokol legmélyebb bugyrából szalajtott, a gonosznál is gonoszabb nihilisták.

Ezek a pokolfajzatok csak akkor tudtak elmosolyodni, ha az óvodában répafőzelék vagy, ó istenem el ne hagyj, karalábéfőzelék képezte az ebéd tárgyát. Ezeknek az okozott örömet, ha a nyugdíjpostás az első kocsmában beugrott az öregek pénzecskéjével és tizenkilencre lapot kért, mire tökfilkót vagy tízest kapott.

Ezek elterjesztették becsületes képviselőkről, hogy Voldemort nagyúrnak szólíttatja magát, amikor 120 százalékot kér vissza egy pályázat pénzéből. És még a kisleányok copfját is meghuzigálták gyakran.

Mondom hát, nagyon rusnya egy nihilista társaság volt ez, afféle előörs. Amelynek célja az ország lejáratása, csak úgy szórakozásiból, mert amúgy minden a legnagyobb rendben ment itt a Wass Albertektől ölelt kis országban.

Az egyikük például belebújt a mindig higgadt és megfontolt diplomata hírében álló külügyminiszterbe és onnan kiáltott ki egészen elváltoztatott szijjártói hangon, hogy a luxemburgi külügyminiszter rendes nihilistaként, fáradságot nem ismerve dolgozik az európai biztonság és kultúra lerombolásán. Ugyanitt szűzleányok vére átvehető.

A másik betyár erre meg a nemzete által szeretve tisztelt kis kedves vezetőbe bújt bele és onnan mondta, hogy komenista ez a luxemburgi. De nekünk hiába beszél, mert mi a komenisták rabságában éltünk.

Ezen aztán mindenki nagyot nevetett az országban és a két csirkefogó nihilista egyből lebukott, mert mindenki tudta a nép legegyszerűbb gyermeke is, de még Németh Szilárd is, hogy ilyet a kis kedves vezető, kinek kőbányákban megfáradt apja inkább volt párttitkárnak mondható, mint hercegségi külügyminiszternek, vagy éppen maga a kis kedves vezető, aki mégiscsak a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjai köz volt sorolható – naná, hogy belülről bomlasszon, de akkor is – sose mondana ilyet. Csak ha valaki belébúj.

A két liberális lelkű nihilista pedig csak nyomult tovább. Miközben az egyikük ráadásul arab vagy néger volt, a másik meg, mondanom sem kell, hogy a saját nemét szerette. Minket persze ez nem zavar, csak úgy szóvá tesszük, hogy a soros – értik a „soros” – közlésből ez ki ne maradjon.

nihilista1 liberális magyarország

Szóval a két kurafi – régen hárman voltak, de ma már a nihilisták csak alig-alig kapnak valamit a norvég civil alaptól – besompolygott egy nagy-nagy épületbe a Szabadság tér nyolc… De csitt, mit nem mondok, kilenc alatt. Hol volt már akkor a nyolc? Sehol. A nyolc megszűnt.

Jött ott a folyosón fényes testőrségtől kisérve egy nyalka, ámde délceg legény.

A nihilisták így szólottak:

– Összetörlek

– Összezúzlak

– Megkörmöllek, megharaplak

 Itt a bocskor érd utól

– Itt az ostor vágd pofúl.

Ebben maradtak.

A nyalka, ámde deli nemzeti banki elnök egészen összerezzent, amikor a nihilista fiókák beléjebújtak. Attól kezdve nem bírt magával. Majd szétvetette az erő.

Mondjuk pénze, alapítványa, felügyelőbizottsága volt neki rogyásig, hogy három királynak is sok lett volna.

De erre sem volt ám szüksége ahhoz, hogy nőt szerezzen magának.

Hiszen, mint fentebb már a Magyar Idők című megbízható napi periodikára hivatkozva jelentettük, nyalka volt, deli, szellemes, hát mit kell azon csodálkozni, hogy a nők csak úgy a karjába omoltak.

Ezzel együtt, emberünk nem sajnált semmi jót a fehércselédektől. Amelyiket megunta, hát azon nyomban szerzett neki egy új férjet a Kubatov listáról, valamint adományozott neki egy igazgatótanácsi tagságot, de olyat ám, hogy hét határra szólt. Szükség esetén mindig tartott magánál néhány kisebb balatonparti polgármesterséget, hát azt adta a megunt asszonykának.

Itt tartottunk, amikor a két rút nihilista egymásra nézett és azt mondta, kórusban, hogy Habony Árpádig hallatszott:

  • Megy ez itt már magától is, nem kellünk mi ide.

És tényleg nem.