A hitelességről

. Politikusként nem lehet hiteles az a személy vagy párt, aki vagy amelyik mögött nem látunk kellő erőt, vagyis nem hordozza az érvényre juttatás, a megvalósítás, az akarat elfogadtatásának ígéretét. Enélkül a politikus okossága és hitelessége magánemberi marad. A demokratikus ellenzék pártjainak szétaprózottsága és eddig tapasztalt szektássága tehát a hitelesség hiányának legfőbb biztosítéka volt. S ha ez így van, akkor ne csodálkozzunk, hogy az emberek távol maradnak az ellenzéki politizálástól. Nem az un. band-wagon effektusról van szó, nem arról, hogy az emberek szeretnek a győztes vonatra felugrani. A dolog másképpen is értelmezhető: az embereknek egy életük van, korlátozott energiáik, és nem szeretnek reménytelen ügyekkel foglalkozni.

Tényleg csak egy életünk van?

Azt remélhetjük, hogy valami elindul ellenzéki oldalon. A politikusok esetleg hajlandók találkozni egymással. Talán felmerül bizonyos összefogások lehetősége. A referendum közvetve elindított valamit. Szembesít a koordináció kényszerével. Kiderül, hogy a kommunikációs pozícióharc kevés, sőt ellenproduktív. A választók és az ország érdekeit biztosan nem szolgálja. S szembesíti a politikusokat a hitelesség nagyonis mérvadó fogalmával.

A politikusi hitelességnek több összetevője van. Ilyenek a személyes tisztesség, a megtett út (politikai múlt), az elképzelések (ideológiai tartalmak és program), és a hatalmi realitás, vagyis az, hogy az illető politikus az ajánlatát  több-kevesebb valószínűséggel tényekké tudja-e fordítani. A feltételek felsorolásából látszik, hogy politikusi hitelesség dolgában rossz a helyzet. Akadnak tisztességes politikusok, és viszonylag tiszta múltú, kevés kanyart tartalmazó karrierek. Időnként felbukkannak új és ígéretes arcok, s ez még gyakrabban történne, ha maga az ellenzéki politizálás vonzóbb és az egyéni döntések szempontjából értelmesebb opció lenne.

A harmadik összetevő, vagyis a politikai ajánlat dolgában sokkal nagyobb hiányosságok mutatkoznak. Az állítás legközvetlenebb és legaktuálisabb bizonyítéka a menekültválságban mutatkozó teljes tanácstalanság. A demokratikus ellenzék pártjai és poltikusai mindmáig nem tudtak átfogó értelmezést és javaslatot megfogalmazni a problémára. Kölcsönvett nyelvezetekkel élnek: többnyire az emberjogi-menekültjogi elvekkel és zsargonnal érvelnek, máskor az európaiság és a közös megoldások jelentik a kiindulópontot, megint máskor a humanitás vagy a kulturális identitás, és van, hogy megadják magukat a bevándorlástól való primer félelmeknek. Az ellenzéki ad hoc állásfoglalásokban ezek a jogi, humanista, federalista és pánik-elemek kavarogtak és forognak állandóan változó arányokban.  Olyan politikai koncepciót, amelyiket a jelenség várható alakulásának elemzéséből kiindulva, az eminensen politikai feladat, vagyis az adott közösségek – ország, régió, Európa – biztonsága, stabilitása és jóléte vezérelne, nem találunk. Márpedig a politika mint funkció természetes kiindulópontja a közösségeink – ország, régió, Európa – biztonsága, stabilitása és jóléte. Minden mást – morális érveinket, a létező jogelvekhez és normákhoz való viszonyunkat, az Európával kapcsolatos bírálatunkat és törekvéseinket, praktikus megoldásainkat, utilitarisztikus szempontjainkat – ennek a vezető funkciónak a függvényében kellene tárgyalni. Ennek a logikának eddig nyomát sem találtuk a demokratikus ellenzéki oldalon. Ungváry Rudolfot idézve: “Azért is hegyezik ki a népszavazást arra, hogy Orbán az EU-ból való kilépést készíti ezzel elő, hogy ne kelljen a menekültek ügyében határozottan állást foglalni. A maroknyi jogvédő értelmiségi pedig kizárólag a menekültek befogadását hangoztatja, de semmit sem mond a többi migráns sorsáról, és hogy mi a teendő a befogadottakkal. A közvélemény jelentős része pedig a harsány jogvédők álláspontját egyszerűen összemossa az egész ellenzékével.”

Az igazi hiány a negyedik összetevő, a hatalmi realitás.

Politikusként nem lehet hiteles az a személy vagy párt, aki vagy amelyik mögött nem látunk kellő erőt, vagyis nem hordozza az érvényre juttatás, a megvalósítás, az akarat elfogadtatásának ígéretét.

Enélkül a politikus okossága és hitelessége magánemberi marad. A demokratikus ellenzék pártjainak szétaprózottsága és eddig tapasztalt szektássága tehát a hitelesség hiányának legfőbb biztosítéka volt. S ha ez így van, akkor ne csodálkozzunk, hogy az emberek távol maradnak az ellenzéki politizálástól. Nem az un. band-wagon effektusról van szó, nem arról, hogy az emberek szeretnek a győztes vonatra felugrani. A dolog másképpen is értelmezhető: az embereknek egy életük van, korlátozott energiáik, és nem szeretnek reménytelen ügyekkel foglalkozni. Sokan ezért érdektelenek ma. Távolságtartásuk nem a liberális értékek vagy ellenzéki állásfoglalás iránti közönyüket mutatja, hanem azt, hogy racionálisan gazdálkodnak az idejükkel és terveikkel.

Az első lépést nem az emberektől, hanem a politikusoktól kell várni. Ezért üdvözlendők a demokratikus ellenzéki pártok vezetői között megindult kapcsolatkeresések. 2018 egyáltalán nem eleve elveszett választás, csak olyan eseményre kell meghívni a választókat, amire értelmes okot látnak elmenni. Ehhez erő, halalmi realitás, vagyis hitelesség szükséges. Erről kell tárgyalni egymással.