Kultúrával a terrorizmus ellen

Ami Párizsban történt, az azt jelzi, hogy fokoznunk kell a kultúrharcot. Ők terrorról álmodnak, mi kultúrával felelünk. Ők szobrokat rombolnak, mi rajongunk a művészetért. Ők könyveket égetnek, mi a könyvtárak országa vagyunk" – mondta a párizsi terrortámadás után az olasz kormányfő, Matteo Renzi. Most tettekre váltotta szavait: az olasz nagykamaszok ötszáz eurónyi vouchert kapnak, amelyet okostelefonjaikra is letölthetnek, és amelyeket színházra, múzeumra, koncertbelépőkre válthatnak – pénzre nem. A program szeptember 15-én indul, 575 ezer fiatalt érint.

Kultúrával a terror ellen

Az olasz kormány 500 eurót ad minden nagykorúvá váló olasznak, abban bízva, hogy így nem jut eszükbe az ISIS oldalára állni. Mindennek értékeléséhez tisztában kell lenni azokkal a társadalmi viszonyokkal, amelyek több nyugat-európai országot is jellemeznek: ott is léteznek azok a társadalmi rétegek, amelyek éppúgy teljes reménytelenségben élik az életüket, mint több százezer honfitársunk, akik a hosszú ideje késő romaintegrációs programok – vagy a meglévők sikertelensége – miatt, elvesznek a süllyesztőben.  Matteo Renzi kormányának korszakalkotó kezdeményezése ennek kívánja elejét venni.

Ami Párizsban történt, az azt jelzi, hogy fokoznunk kell a kultúrharcot. Ők terrorról álmodnak, mi kultúrával felelünk. Ők szobrokat rombolnak, mi rajongunk a művészetért. Ők könyveket égetnek, mi a könyvtárak országa vagyunk” – mondta a párizsi terrortámadás után az olasz kormányfő, Matteo Renzi. Most tettekre váltotta szavait: az olasz nagykamaszok ötszáz eurónyi vouchert kapnak, amelyet okostelefonjaikra is letölthetnek, és amelyeket színházra, múzeumra, koncertbelépőkre válthatnak – pénzre nem. A program szeptember 15-én indul, 575 ezer fiatalt érint.

Nézem a kommentfolyamok fanyalgóit. „Az ISIS-től meg ötvenezret kapnak, hogy terroristák legyenek”, és hogy „Ahmedet ez nem fogja érdekelni, mert őt a >>hit<< érdekli, az ilyeneket ilyesmivel nem lehet legyőzni.” Éppen az a lényeg, hogy azoknak nyújt „menedéket” a vallási fanatizmus, akik önmagukban nem definiált, számukra valószínűleg érthetetlen feszültséggel élik az életüket. A szegénység és társadalomtól való leszakadás sokkal inkább kulturális, mint anyagi javakban mérhető. Ok-okozati összefüggés persze van köztük, de nem a döngölt padlós ház, vagy a cigánysor teszi igazán kirekesztetté az embert, sőt még az sem, hogy 20-ától csak zsíros kenyér van meg grízes tészta. A valódi kirekesztettség kulturális. Az öröklődő nyomor záloga a tudástól és a kultúrától való elzártság.

A 26 éves magyar roma fiatalember, akinek a csodájára járnak, mert a szájrák kutatásában friss diplomásként korszakalkotó felfedezést tett, ugyan cigánytelepről jött, édesapja vasúti pályamunkás volt, és imádott olvasni: 500 könyvük volt otthon. Sikerei után azt nyilatkozta: számára mindig elsődleges volt a tanulás. Először jogász akart lenni, végül molekuláris genetikából szerzett mesterdiplomát. Anyagi értelemben minden adott volt ahhoz, hogy Horváth József szegénységet és kiszolgáltatottságot örököljön, de a kultúrát és a tudást választotta. Mert volt választása. Látta otthon, hogy ez egy lehetőség.

Az ISIS-nek hűséget fogadó európai fiatalokat azért tudják beszervezni a terrorszervezet sejtjeibe, mert ők gyerekkoruk óta azt élik meg: nincs vertikális mozgás a társdalomban. Sok olyan ember áll a vallási fanatikusok oldalára, akiknek nagy hányada bevándorlók leszármazottja, ugyanakkor ők már Európában születtek, francia, német, olasz, vagy bármilyen állampolgárságúak – az Európai Unió polgárai -, pusztán azért, mert nem láttak perspektívát maguk előtt abban a társadalomban, amelynek ők csak elvileg tagjai. Most kaptak. Mindennél borzalmasabbat. De létezőt. A csellengés helyett valami értelmet adott az életüknek. Akkor is, ha ez az értelem a pokolra való.

Az ő szemszögükből a szerencsésebb társadalmi rétegek gőgje és az ő kirekesztésük való pokolra – de még szavaik sincsenek rá. Csak a mérhetetlen feszültséget érzékelik, aztán egyszer lesz hová önteni.

Az a típusú gőg, amelyről Kiss Tibor Noé beszél, és amelytől ő saját bevallása szerint jobban megundorodott, mint a mélyszegénységben élő közeg utcai erőszakba és egyéb bűncselekményekbe forduló lététől. Ebből a környezetből akart kitörni. Kitört, lett prózaíró, újságíró, fociedző, s meglátta, hogy azokban a körökben, ahová ily módon beengedést nyert, éppen annyi dolog van, amitől megundorodhat az ember, mint az utcán felnőttek között. Az a társdalom, amely nem fogadja be az elesetteket soha, egyetlen körbe sem, az vajon mikor kap észbe? Ők csupán a saját köreiket róhatják. A biztos szegénység és a reménytelenség köreit. Ez nem magyar probléma. Minden európai társadalomban létezik. Ez az ISIS-ben megszűnik – de egyébként egy szimpla börtönben is.

A fanyalgóknak: zseniális ötlet a kultúrán keresztül felvenni a kesztyűt a terrorizmussal szemben. Nem pusztán a terrorizmussal, de feltehetően a fiatalkori bűnözés egyéb formáival is szembeszállhat ez a program.

Aki pedig ebben az egészben nem lát egyebet, mint „európai gőgöt, amely most megmutatja, hogy európainak lenni azért mégiscsak valamifajta felsőbbrendűséget jelent”, az nem érti, nem akarja érteni, hogy a valódi probléma éppen a társadalom végletekig megosztó heterogenitásában keresendő. Nem a társadalmi különbségekben. Azok léte normális. Abban, hogy vannak örökre leszakadók, és velük párhuzamosan olyanok, akik bármennyire elronthatják, mindig puhára esnek: élethosszig tartó tanulás helyett, élethosszig tartó fényűzést vásároltak nekik szüleik vagy nagyszüleik.

A XXI. század elején jelentkező válságtünetek egy régi világrend repedezésének jelei, amelyben a hosszú évtizedekig uralkodó nézetet, az „akinek nincs semmije, annyit is ér” politikáját, a felzárkóztatás kultúrája képes felülírni, és békésebb, elfogadóbb, szolidárisabb, humánusabb jövőt berendezni az emberiség számára.

Nem az egyes országok társadalmainak szintjén, nem pusztán az európai kultúrközösség szintjén, de világszinten is elengedhetetlen ez mindannyiunk számára. Ha ezt a lehetőséget elszalasztja a jelen kor embere, azzal az emberiség biztos, mihamarabbi és nagyon véres pusztulását garantálja. Az olasz kormány megtett egy lépést azért, hogy ne így legyen. A saját házuk táján söprögettek. Az is elég volna, ha mindenki így tenne. Legalább várjuk ki, mi lesz a vége! Annál jóval értelmesebb lépés ez, mint a gép előtt ülni, és előítéletekre hivatkozva, lehúzni a sárga földig az egyébként férfiakból és nőkből 50-50 százalékban kormányt összeállító, mindössze 41 éves miniszterelnököt.

Hajrá Olaszország! Hajrá olasz fiatalok!