ÍGY HAZUDNAK ŐK 2.

A Monetáris Tanács ex lex állapotba kerül, s abban is marad mindaddig, amíg a lemondott külső tagot nem pótolja az Országgyűlés. E törvényen kívüli állapotában a Monetáris Tanács a jegybanktörvényben foglalt jogköreit nem gyakorolhatja. A megmaradt tagok persze összeülhetnek kéthetente egy kávéra meg teasüteményre, és elbeszélgethetnek a világ múlandóságáról, esetleg a monetáris politikai eszköztár szükségesnek mutatkozó átalakításáról, ám ennek jogi relevanciája nem több annál, mint amikor pénzügyek iránt amúgy érdeklődő polgárok egy kávéház teraszán a nyári langymelegben az irányadó monetáris politikai eszköz mibenlétén merengenek.

Hazudnak az MNB-nél

A hazudás az, “midőn valaki tudva és szándékosan nem igazat mond”, legalábbis így határozta meg Czuczor Gergely és Fogarasi János az 1870-es években. S bár a nyelv folytonosan változik, amint azt Nádasdy Ádámtól tudjuk, a “hazudás” ma is éppen az, mint volt másfél évszázada.
Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a napokban meglehetősen hazudós kedvében volt. Nem kicsit, viszont nagyon.
Bártfai-Mager Andrea, a Monetáris Tanács tagja július első napjaiban lemondott tagságáról, tekintettel arra, hogy Orbán Viktor kormánybiztossá nevezte ki. Lemondása következtében a Monetáris Tanács úgynevezett “külső” tagjainak száma négyre csökkent, s ezzel a Tanács törvénysértő állapotba került. A jegybanktörvény szerint a Monetáris Tanács legalább öt-, legfeljebb kilenctagú testület. A Tanácsnak tagja az MNB elnöke és jelenleg szám szerint három alelnöke, ők a Tanács “belső” tagjai. Őket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Tagjai a testületnek azok a “külső” tagok is, akiket az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős állandó bizottságának javaslatára az Országgyűlés választ. Bár formailag e “külső” tagok is munkaviszonyban állnak a jegybankkal, munkaviszonyuk tárgya a monetáris tanácsi tagság, s nem tisztségviselői a jegybanknak, ennélfogva semmilyen módon nem függenek – jogilag – annak elnökétől.
Annak érdekében, hogy a Monetáris Tanács döntéseiben kizárólag a hosszú távú gazdaságpolitikai érdekekre lehessen figyelemmel, s azokat ne befolyásolják a jegybank mint intézmény belső érdekei, szempontjai, a törvény akként rendelkezik, hogy a “belső” tagok száma nem érheti el a “külső” tagok számát.
Ez nem egyszerűen kogens, tiltó rendelkezés, hanem a Tanács törvényes létének, működésének nem mellőzhető feltétele. Következésképpen,

ha a “belső” tagok száma – mint esetünkben Bártfai-Máger lemondása miatt – mégis eléri a “külső” tagok számát, a Monetáris Tanács ex lex állapotba kerül, s abban is marad mindaddig, amíg a lemondott külső tagot nem pótolja az Országgyűlés. E törvényen kívüli állapotában a Monetáris Tanács a jegybanktörvényben foglalt jogköreit nem gyakorolhatja. A megmaradt tagok persze összeülhetnek kéthetente egy kávéra meg teasüteményre, és elbeszélgethetnek a világ múlandóságáról, esetleg a monetáris politikai eszköztár szükségesnek mutatkozó átalakításáról, ám ennek jogi relevanciája nem több annál, mint amikor pénzügyek iránt amúgy érdeklődő polgárok egy kávéház teraszán a nyári langymelegben az irányadó monetáris politikai eszköz mibenlétén merengenek.
Ehhez képest Nagy Márton – nem magánvéleményként, hanem a Magyar Nemzeti Bank alelnökeként – gy minapi sajtó háttérbeszélgetésen a Tanács döntésképtelenségére úgy reagált, hogy “a törvény azt is mondja, hogy a feladatunkat el kell látni.”
A központi bank alelnöki posztja komoly hivatal. Még rosszhiszeműen sem feltételezhetjük, hogy e hivatal viselője nem ismeri a reá vonatkozó legfőbb jogszabályt, a jegybanktörvényt. Még kevésbé feltételezhetjük, hogy ismeri ugyan a törvényt, olvasta is (talán többször is), ám értelmi képességeinek korlátos volta megakadályozza őt abban, hogy a törvény szövegének, szavainak jelentését megértse, felfogja, vagy ha mégis, nem akad a környezetében senki, aki e szövegértelmezési nehézségeken átsegítené.
Ezzel szemben elfogulatlanul azt feltételezzük, hogy Nagy Márton ismeri és pontosan érti a jegybanktörvény 9.§-ának (3) bekezdésében foglalt egyértelmű rendelkezés pontos jelentését. Ha pedig ez így van, akkor nem marad más lehetőségünk, mint hogy Nagy Márton tudva és szándékosan nem igazat mond, azaz hazudik, abból a célból, hogy másokat – a választópolgárokat – megtévesszen, s egy törvénysértő helyzetet leplezzen. “
„A törvény azt is mondja, hogy a feladatunkat el kell látni” – mondja Nagy Márton, csak hát a jegybanktörvény nem mond semmi effélét, sem a Monetáris Tanácsról rendelkező 9. §-ában, sem más helyütt.
A Világgazdaság (2016. július 13.) tudósítása alapján Nagy Márton szerint mindenek felett áll, hogy a tanácsnak havonta üléseznie kell, s mandátummal összhangban az inflációs cél elérését célozza (sic!). Külön kiemelte, hogy egyébként betartották a szabályt: az egyik “belső” tag ugyanis nem szavazott a július 12.-i ülésen, ezzel több “külső” tag voksolt mint “belső”, így törvényes volt a döntés.
Bizonyára helyesebb lenne, ha Nagy Márton tartózkodna a jogszabályértelmezéstől.
A törvény szerint “A Monetáris Tanács szükség esetén bármikor összehívható, de havonta legalább egy alkalommal ülésezik.” A jogszabály nem fogalmaz felszólító módban, ám a törvényszövegben használt kijelentő mód kötelezettséget jelent, a Tanácsnak havonta legalább egy alkalommal törvényi kötelezettsége, hogy ülésezzen. Nagy Márton szerint a Monetáris Tanácsra vonatkozó jegybanki rendelkezések közül ez minden más rendelkezés felett áll. Hogy miért is, arra az egyedül lehetséges válasz az, hogy “csak”.

A JOGTUDOMÁNY AZ ELMÚLT ÉVSZÁZADOKBAN
A JOGSZABÁLYÉRTELMEZÉS SZÁMOS MÓDSZERÉT DOLGOZTA KI, EZEK KÖZÖTT AZONBAN NEM SZEREPEL A “CSAK-METÓDUS”.

Ugyanakkor nincs egyetlen olyan lehetséges értelmezési mód sem, amiből arra lehetne következtetni, hogy a jogalkotónak az volt a szándéka, hogy bármilyen összetételű is a Tanács, annak össze kell ülnie, s a törvényben foglalt hatáskörét gyakorolnia kell.
Éppen ellenkezőleg a Tanács összetételét meghatározó törvényhelyben (9.§ (3) bek.) használt tiltó mód – “nem érheti el” – minden kétséget kizáróvá teszi, hogy a Tanács létezésének törvényi feltétele a tilalom betartása. Következésképpen annak megsértése esetén a Tanács nem felel meg a törvény előírásának, azaz függő jogi helyzet keletkezik: miközben a Tanács törvényesen kinevezett tagjai nem veszítik el e minőségüket, nem is gyakorolhatják monetáris tanács tagi jogaikat mindaddig, amíg a törvényes állapot helyre nem áll, esetünkben, amíg az Országgyűlés által kinevezett új tag esküt nem tesz az Országgyűlés előtt. Addig a Tanács törvényesen nem létezik.
Mindebből az is következik, hogy határozatot sem hozhat. Ha a maradék nyolc tag összeül, s így vagy úgy “határoz” bármiről is, az jogi értelemben mint a Monetáris Tanács határozata nem létezik, jogilag nem releváns, senkire sem kötelező, tekintettel arra, hogy a Monetáris Tanács hatáskörét csak a jegybanktörvény előírásainak megfelelő összetételű Monetáris Tanács gyakorolhatja, s nem az együtt kávézó, teázó tanácstagok társasága.
Nagy Márton szerint a múlt keddi döntés, amely alapvetően érintette a monetáris politikai eszköztárat, törvényes volt, hiszen betartották a szabályt, az egyik “belső” tag nem szavazott, így több “külső” tag voksolt mint “belső”.
Nagy Márton hazudik, a döntés nem törvényes, s Nagy Márton hazudik, mert nincs olyan szabály a jegybanktörvényben, amely arra vonatkozna, hogy a Tanács határozathozatala során a határozat törvényességének, érvényességének feltétele lenne, hogy több “külső” tag szavazzon, mint “belső”. A 9. § (15) bekezdése ugyanis akként rendelkezik, hogy a Monetáris Tanács határozatképes, ha tagjainak többsége jelen van. A Tanács határozatait a jelenlévők egyszerű többségével hozza, szavazategyenlőség esetén a Monetáris Tanács elnökének, illetve az elnök akadályoztatása esetén elnökhelyettesének szavazata dönt. Függetlenül attól, hogy a jelenlévő és szavazó tagok “belső” vagy “külső” tagok.
A Tanács összetételére vonatkozó törvényi rendelkezés kapcsán említettek, nevezetesen, hogy a több “külső” tag előírása azt célozza, hogy a döntéshozatalban a belső megfontolások ne lehessenek meghatározóak, nem érvényesülnek a szavazás rendjének szabályozásában azon gyakorlati megfontolás alapján, hogy a “külső” tagok esetleges akadályoztatása a szavazásban nem lehet gátja az adott esetben múlhatatlanul szükséges határozat meghozatalának.
A “hazudás” az elmúlt években általános szokássá vált a Szabadság tér környékén, s egy olyan intézmény esetében, mint a központi bank, a szavahihetőség, a hitelesség kulcsfontosságú. Ezt a hitelességet igen könnyű felemészteni, s rendkívül időigényes újra megteremteni.
Végtére is, mit gondoljon a piaci szereplő a Magyar Nemzeti Bank hitelességéről, lényeges monetáris politikai vagy éppen felügyeleti kérdésekben küldött üzeneteinek valóságtartalmáról, ha annak egyik kulcspozícióban lévő vezetője szemrebbenés nélkül hazudik arról, hogy mi is van a jegybanktörvényben, amit bárki bármikor elolvashat, s ország-világ láthatja, hogy Nagy Márton alelnök nem mond igazat.