Isten őrizz az önjelölt messiásoktól

Az előválasztás gondolata jelen állapotában azért nevetséges, mert hiába versengenek majd egymással szimpatikus és talán okos személyek a támogatásunkért, mert ha nem áll mögöttük a kellő politikai realitás ígérete, akkor minden súlytalan, és egy ilyen előválasztás tulajdonképpen csak figyelemelterelő komédia marad.

„Szerinted ki lehetne az, aki…?” Politikáról beszélgetve – márpedig mi másról beszélgetnénk? – naponta többször elhangzik ez a kérdés. A szükségszerű konklúzió minden alkalommal az, hogy Orbánnak a nem-jobboldali ellenzék térfelén egyelőre nem került elő hiteles kihívója, mert arrafelé nincs erős, kellően karizmatikus személyiség. Azonban soha nem gondolkodunk el azon, hogy mit jelent egy ilyen megállapítás. Mit is hiányolunk tulajdonképpen? Vagyis, mitől hiteles és erős egy politikusi személyiség?

Sokszor egyfajta messiásra gondolunk. Olyanra, aki jön, magával sodor, győz. Olyanra, akinek átadhatjuk magunkat, akit felruházhatunk a bizalmunkkal. Olyanra, aki egyelőre várakozik valahol, de szándékát, képességeit és elképzeléseit tekintve már készen van, és ugrásra készen. Csak a pillanatot várja, hogy előjöjjön, és az amúgy nyilvánvalóan rossz hangulatú és csalódott, lassan valóban Orbán- és Fidesz-elégedetlen közhangulatot felrázva az élre álljon, egyesítsen balt, liberálist és centristát, és diadalmasan normalizálja az országot. Utoljára Bajnait ruházták fel sokan hasonló imázzsal. S ezek az emberek kimondatlanul ugyan, de most is egy új „Bajnai” eljövetelében bíznának, természetesen sokkal karizmatikusabb, rátermettebb, célratörőbb – vagyis nem-bajnais – kiadásban. Ugye igazam van!?
Másrészt, azért azt is érezzük, hogy Isten őrizz az önjelölt messiásoktól, és a ready made karizmától. Más, nálunk zűrösebb helyeken sokat láthattunk például a Nyugatról hazatért milliárdos megváltókból. Rendre megbuktak, miután persze még nagyobb káoszba sodorták az országot. Mi a karizmatikus rendteremtő rémét is inkább távol tartanánk magunktól. Egyáltalán, elutasítanánk mindenkit, akinek politikusi tekintélye, ereje – karizmája – saját magából, saját személyiségéből táplálkozik, vagyis, akinek karizmája önmaga zárt világában találja meg a forrásait.
Megváltót szeretnénk tehát, de nem fölöttünk állót, és nem is primadonnát, hanem olyant, aki velünk együtt, a mi támogatásunkra apellálva végzi el a megváltást. Van tehát egy vágyunk, amit nem szoktunk elemezni, és ami két részből áll. Egyrészt egy megfelelő személyből, másrészt az általunk hozzáadott értékből. Nos, ez utóbbi mindig – mindig! – kimarad a beszélgetéseinkből és a számításból. Nézzük tehát!
A számunkra elvárt politikusi személyiség egyrészt nyilván olyan személy, aki megfelelő karakterjegyekkel, múlttal és/vagy tisztasággal rendelkezik ahhoz, hogy odafigyeljünk rá, elfogadjuk, esetleg támogassuk vagy akár lelkesedjünk érte. Itt nem karizmáról van szó, hanem inkább csak elfogadhatóságról. Ennek attribútumait részletezhetnénk, de valószínűleg nem érdemes tovább ragozni.

Az elfogadható személy (személyek) mellett fontos a „program”, vagyis az országnak megfogalmazott politikai ajánlat. Sokszor halljuk, hogy az emberek nem olvasnak politikai programokat, és ezekkel nem érdemes sokat foglalkozni. Ez az állítás persze ostobaság. Az emberek természetesen nem olvasnak politikai programokat, de a koherens program és elképzelés elengedhetetlen ahhoz, hogy reménybeli politikus személyiségünk (személyiségeink) koherens és érthető módon, a létező értékvilágok szempontjából értelmezhetően és jövőt mutatóan tudjanak fellépni konkrét kérdésekben, amik viszont már rövid távon is húsba vágnak, és mindenkit érdekelnek. A program a mindennapi politikusi beszéd bázisa, stabil alapja: észrevétlenül is funkcionáló elem és közeg. Elképzelés, távlatok, szakmaiság, jövőkép nélkül nincs politikusi siker, nincs karizma, nincs személyiség.
A politikus személyiség hitelét azonban nem a személy elfogadhatósága, nem a „program” okossága és vonzereje, és még csak nem is a kettő együttese adja. Ezek szükséges, de nem elégséges feltételei a hitelességnek. Van egy harmadik szükséges elem is: a hatalmi realitás. Vagyis az, hogy a politikus kellő politikai erőre támaszkodhat a hatalom megszerzéséhez és programja megvalósításához. S persze ahhoz is, hogy hatalomra jutása után azt a demokratikus szabályoknak megfelelően kézben is tudja tartani, és a mögötte felsorakozó erő alkalmas lesz a rend és normális működés fenntartására. A harmadik szükséges feltétel tehát az erő, a bázis.
Az előválasztás gondolata jelen állapotában azért nevetséges, mert egyetlen politikus sem rendelkezik a hitelesség mindhárom felsorolt attribútumával.

Hiába versengenek majd egymással szimpatikus és talán okos személyek a támogatásunkért, mert ha nem áll mögöttük a kellő politikai realitás ígérete, akkor minden súlytalan, és egy ilyen előválasztás tulajdonképpen csak figyelemelterelő komédia marad.

A mai ellenzéknek tehát a harmadik feltétel létrehozására, megteremtésére kellene először törekednie. Amikor létrejön egy kritikus politikai cselekvő akarat, elképzelés, erők összeadása, új erő létrehozása a meglévő elemekből, tömeg, akkor annak élére már lehet választani tisztességes és okos politikusokat a jelenleg adottak közül is. S a kritikus és realitást kölcsönző tömeg létrehozása során, a viták közben ki is választódhatnak új, eddig talán nem ismert, vagy vezetői oldalukról nem ismert politikus-jelöltek.
Summa summárum: a „Szerinted ki lehetne az, aki…?” kérdését egyelőre félretéve, a politikai projekt kialakításán kellene töprengeni, azzal az eltökélt céllal, hogy 2018-ban véget vethessünk az Orbán által vezetett Fidesz uralmának. Nem a személy fogja megteremteni ennek feltételeit, hanem a feltételek kidolgozása után és közben fognak előkerülni az ígéretes és hiteles – mert a realitás ígéretét hordozó – politikusi személyiségek.