Nemi erőszak játszma – harmadfokon

Kiss Lászlóék ügye jóval súlyosabb, mint gondoltuk. Aczél Endre szégyenletes mélyrepülésére korábban azt válaszoltam, hogy még egy „szexet szerető” lányt sem lehet hárman elkapni, és megerőszakolni. A Kiss Lászlót, Lantos Lászlót és Várszegi Lajost védelmezők szerint az erőszaktevők „mindössze szexuális ragadozók voltak”, mindennapos történet volt, csak épp pech, hogy az egyik esetben a lány szülei kínosnak érezték az ügyet. Az áldozatról állítható volt bármi: azt hitték, nem tud válaszolni.

Kiss Lászlóék ügye jóval súlyosabb, mint gondoltuk. Aczél Endre szégyenletes mélyrepülésére korábban azt válaszoltam, hogy még egy „szexet szerető” lányt sem lehet hárman elkapni, és megerőszakolni.  A Kiss Lászlót, Lantos Lászlót és Várszegi Lajost védelmezők szerint az erőszaktevők „mindössze szexuális ragadozók voltak”, mindennapos történet volt, csak épp pech, hogy az egyik esetben a lány szülei  kínosnak érezték az ügyet. Az áldozatról állítható volt bármi: azt hitték, nem tud válaszolni.

A sors fintora – no meg a magyar társadalom irtózatos mázlija -, hogy fricskát nyomott az Úszószövetség, az áldozathibáztatók, és a nyilvánosság elé kilépő úszónők ellen lejárató-kampányt folytató közösség orrára: Zsuzsanna él és virul. Sosem volt könnyűvérű, lett belőle ellenben – fiatalkori drámája ellenére – háromdiplomás nő, aki már 29 évesen vezető beosztásban dolgozott. Ma nagymama, egy 42 éves férfi édesanyja. Az interjú alatt csak akkor gyöngült el a hangja, amikor Kiss László – feltehetően saját fiával nagyjából egyidős – gyerekeire gondolt, és átérezte a családi drámát: „a kétely most már mindig ott marad az édesapjukkal kapcsolatban, még ha hisznek is neki.” És miért ne hinnének – tette hozzá. Zsuzsannáról két dolgot tudtunk meg szombat este a fentiek mellett: kivételesen erős asszony és jó ember.

Az áldozatot lejáratni kész közeg ellenére sem volt jó érzésű ember, aki azt gondolta, hogy az uszodában zajló „vég nélküli vadászat” a szexuális erőszakot is elfogadhatóvá tette. Kevesen hittük azt, ami Kiss Lászlóék forgatókönyvével ellentétben most kirajzolódik – és tökéletesen rímel a vádiratra -: egy minden elképzelésünket felülmúló súlyosságú bűncselekménnyel állunk szemben.

A híresztelésekkel ellentétben, a jeles érettségijét ünneplő – és az uszodába napozni, pihenni érkező – Takáts Zsuzsanna nem ismerte a tetteseket. Kissék állításával ellentétben nem volt versenyúszó. Azt is megtudtuk tőle, hogy “a tárgyalás közelében az egész családot komoly atrocitások érték: az apjának pénzeket kínáltak, hogy vonja vissza a pert, aztán jól meg is verték”. Kiss László, Gyárfás Tamás és Aczél Endre állításával ellentétben, az áldozat apja nem volt rendőr, és nem volt befolyásos ember. Cipészmester volt, aki a fentiek ellenére végig kitartott lánya mellett. Férfi volt, aki olyasmit értett meg öt és fél évtizeddel ezelőtt, amit sokan még 2016 Magyarországán sem értenek: a bűncselekmény elkövetői tettesek, az áldozatuk áldozat, nem pedig „tettestárs”, esetleg „könnyűvérű nőcske”, aki „mindig kapható valamire”.

Takáts Zsuzsanna szerint Kiss és tettestársai, ha nem eredményes úszók, súlyosabb büntetést kaptak volna. Azóta napvilágot látott az ügyben eljáró rendőr, Martinkó Károly beszámolója: „Az egyik gyanúsított, Lantos László a bírósági szembesítésen azt mondta, érzése szerint megfé­lemlítették a kőművest, hogy ellene valljon. A karbantartó könnyeivel küszködve mondta, >>eddig sajnáltalak, Lantos, de aki ilyen valótlanságot tud mondani rólam, azt nem sajnálom<<. Lantos azt felelte: nincs rászorulva a tanú sajnálatára.” – írta meg a Népszabadság és az Index.

A történtek nyomán nagyító alatt láthattuk, hogyan működik az áldozathibáztatás “kultúrájának” bűvkörében élő társadalom. S nem merült fel az egykori tettesekben, hogy kérniük kellene fél órát a köztévében, hogy tisztázhassák magukat, vagy elmondják: nagyon sajnálják, amit tettek, megbánták, és ha tehetnék, most is bocsánatot kérnének az áldozattól. Takáts Zsuzsanna azt mondta: a tettesek a tárgyaláson gyűlölettel néztek rá, és nem értették, mit keresnek a vádlottak padján. „Annak nem lehet megbocsátani, aki nem kér bocsánatot” – mondta.

Volt vesztegetési kísérlet, majd verés is azért, hogy Zsuzsanna vonja vissza a vádat. De a karbantartó és az egyik elkövető közötti szembesítés részlete is elárulja, hogy nem lehetett igaz, amit Aczél Endre és a vele egy követ fújók emlegettek az esetről. A lány elájult az aktus közben, azt követően rosszul volt, az elkövetők pedig gyógyszert adtak neki, hogy egyáltalán ki tudjon menni a lakásból. S utasították, hogy ecetes vízzel mosakodjon meg. Ezek szerint volt gyógyszer és ecetes víz, ami előre oda volt készítve.

Lépésről lépésre, apránként tárulnak elénk a képkockák, egész máshogy összerakva a mozaikot, mint ahogyan azt Gyárfás Tamásék tették néhány hete. A tetteseknek nemhogy hátrányból kellett volna indulniuk a bíróságon: éppen az ellenkezője volt igaz. Minden létező követ megmozgattak azért, hogy enyhe büntetést kapjanak. Történt mindez annak ellenére, hogy a rendőrök tudták: több lány is járt úgy, mint Zsuzsanna. Az ő ügyéből már nem tudták kimosni ítélet nélkül a tetteseket, akik a szemtanúk és a sértett vallomásai alapján, nem ismertek se istent, se embert. Nem voltak szentek a korábbi ismerősök, nem volt szent az igazság, nem volt szent az áldozat, és annak családja sem. Akkor ugyanúgy, ahogyan most. Mert Aczél Endre ma gondolja úgy, hogy a fiúk könnyűvérű nőcskével álltak szemben, csak szerencsétlenségükre lebuktak, és onnantól elindult a jogtalan meghurcoltatásuk. Zsuzsanna szerint pedig ma is ugyanaz történne, mint annak idején, amikor az erőszaktevő csak „nézett rá a hideg kék szemeivel”.

Megmutatja magát az a világ, amely hozzászokott a következmények nélküli élethez. Megmutatja magát az a világ, amelyben nyoma sincs szembesülésnek, megbánásnak vagy annak, hogy a felelősségre vonás megteszi a hatását. Megmutatja magát az a világ, amelyben nem szent a halottnak hitt áldozat sem, akiről vég nélkül folyhat a hazudozás – vagy éppen egy másik, bíróságra el nem jutó ügy áldozatával való összekeverés. Az elmúlt hetek nyilatkozatai alapján ugyanis két forgatókönyv lehetséges: vagy Zsuzsannáról próbáltak a valósággal köszönőviszonyban sem lévő személyleírást adni, vagy létezett egy másik áldozat is. Egy olyan, akire illik a leírás, és aki már valóban nem él. Mindenki döntse el, hogy melyik a rosszabb.

Azóta megtörtént a bocsánatkérés. Nem a tettesek, hanem az egyik bulvárlap sportrovatának vezetője kéri Zsuzsannát, bocsásson meg. Elnézést kér tőle, mindenki nevében, aki korábban az egykori tettesek mentegetésére használta a vele kapcsolatos hazug állításokat. Kérdés, hogy még hány ilyen játszmához hajlandó asszisztálni a megnyomorított és megszomorított magyar közvélemény.