Búcsú “Mari nénitől” (és bácsitól)

Lehet-e új ellenzék? / 1. Nem az a kérdés, hogyan tudjuk megszólítani az embereket, hanem az, hogy az emberek miképpen tudják megszólítani a politikusokat, s végső soron az állami döntéshozókat.

Lehet-e új ellenzék? / 1.

 

Nem az a kérdés, hogyan tudjuk megszólítani az embereket, hanem az, hogy az emberek miképpen tudják megszólítani a politikusokat, s végső soron az állami döntéshozókat. Nem tudom, világos-e. Az első felfogás, a megszólítás-koncepció a hatalmat vagy hatalmi célokat szolgálja. A második, a társadalomban rejlő érzések, szükségletek és akaratok megfogalmazódása, hanggá formálása és a közélet piacára bocsájtása, nos, ez a demokrácia.

Politikai pártjaink és politikusaink, kivétel nélkül, kommunikálni akarnak. Ez a legfőbb gondjuk: hogyan juthatnak be a médiába. Ezt teszik a hatalmon lévők, akik egyszerűen gyarmatosítják a média nagy részét. És ezt teszik az ellenzékiek, akik minden energiájukat a média-morzsákért folytatott méltatlan harcra pazarolják.

Eközben mindkettő hülyének nézi az állampolgárt. Ez nem vicc, hanem maga a lényeg! A politikai ember a kormánypártok és az ellenzék számára is „Mari néni”. Ezzel a „Mari nénivel” kívánnak párbeszédet folytatni, őt akarják meghallgatni, és őt kívánják saját céljaiknak megnyerni. Világképük elitre és „Mari nénikre” osztja a politikai teret. Ez a magyarázata az ostoba és teljesen hatástalan „médiapolitizálásnak” (Csigó Péter kifejezése a ’89 mint társadalmi csapda c. tanulmányban, amely tanulmányról a további írásokban még sok szó lesz).

„Mari nénikhez” viszonyulni? Mivel a „nénik” sokan vannak, ezért folyamatos közvéleménykutatásokkal mérik, hogy a politikusok által érdekesnek talált ügyekkel kapcsolatban merre fordulna a nyáj, és akkor az okos pásztor, aki az élen halad, aki „vezet”, természetesen maga is arra akar majd fordulni. (A közvéleménykutatások tehát soha nem a plurális társadalomban meglévő, de még lappangó politikai szándékokat kívánják vagy tudják felszínre hozni és ütköztetni, köztük szinergiákat megkeresni, hanem az egységes nyájként felfogott társadalom kézben tartását szolgálják.) Vagy, mivel „Mari néni” nyilvánvalóan egyszerű lény, és kicsit talán buta is, ezért lehetőleg egyszerű szavakkal, „az ő nyelvén” kell fogalmazni. S minek utána „Mari néni” tanulatlan és hiszékeny is, ezért jól eltalált kampányokkal, az ő nyelvén fogalmazva manipulálni lehet és kell őt.  Ma nagyjából ebben merül ki az intelligens, tanult, országvezetésre érdemes vagy arra aspiráló „elitek” politikai tevékenysége és politikai gondolkodása.

A „Mari nénit” megnyerni kívánó politika csődje, hogy „Mari néni” menekül. Futnak a „nénik”, el a politikától, és hiába loholnak utánuk a kövéleménykutatók, előre tartott mikrofonokkal, nem tudják őket visszafordulásra késztetni. A Fideszből mind nagyobb a kiábrándulás, és az ellenzék sem tudja az embereket maga mellé állítani. Ez még akkor is így van, ha valaki természetesen mindig megnyeri a választást. Más dolog azonban, ha az emberek befogott orral, a nagyobbik rossz ellen szavaznak, mintha a jóra szavaznának. Ilyen választásra az új Magyarországon először és utoljára 1990-ben került sor.

Mit szóltok ahhoz az ötlethez, hogy nincsenek „Mari nénik”? Sorozatunk végén talán visszatérünk a politikai marketing értelméhez és helyéhez. De addig búcsút intünk „Mari néninek”.