Hová vezetett a Jobbik nagy iszlámbarátsága?

A menekültválság kezdete óta a Jobbik nehezen talál magára. Pedig az első pillantásra logikusnak tűnne, hogy egy szélsőjobboldali pártnak kevés dolog jöhet inkább kapóra, mint egy effajta esemény. Gyűlölhető ellenség a közelben? Minden szélsőjobbos pártvezér álma. A Jobbik mégis veszített a lendületéből az elmúlt hónapokban.

A menekültválság kezdete óta a Jobbik nehezen talál magára. Pedig az első pillantásra logikusnak tűnne, hogy egy szélsőjobboldali pártnak kevés dolog jöhet inkább kapóra, mint egy effajta esemény. Gyűlölhető ellenség a közelben? Minden szélsőjobbos pártvezér álma. A Jobbik mégis veszített a lendületéből az elmúlt hónapokban.

Az ok persze nem olyan túl bonyolult. Egyrészt, Orbán Viktor ügyesen felkorbácsolta a gyűlölet cunamit, majd learatta az ezzel járó népszerűség növekedést- amely részben még az új és új korrupciós botrányok hatását is képes volt eddig ellensúlyozni.

Másrészt a Jobbik mozgásterét szűkítette ez ügyben, korábbi, hangsúlyos iszlám-barátsága.

(Igen, a 180 fokos hirtelen fordulat nem olyan ritkaság. De mégiscsak, kell hozzá még egy kis gyakorlat.)

A nyugat-európai szélsőjobb pártok általában iszlámellenesek. Ennek oka alapvetően az, hogy bevándorlásellenesek, és a bevándorlók egy igen jelentős része ugye muszlim. Ott tehát az iszlámellenesség bevándorlóellenességet jelent. A Jobbik és vezetői viszont hosszú ideig nem győzték újra és újra elmondani, milyen fontosnak gondolják az iszlám eszméket.

Miért e nagy iszlámbarátság? A választ erre a „Melyik a Jobbik” című könyvemben részletesebben is kifejtem. Itt elég legyen csak annyi, hogy valószínűleg nem járunk túl messze az igazságtól, ha megkockáztatjuk, hogy mindez a Jobbik kifejezett antiszemitizmusából következik. Még akkor is, ha Vona Gábor honlapján, ha ímmel-ámmal is, de elutasítja ezt a feltételezést. A párt magát inkább „anticionistának” nevezi – ez jól bevált nyugat-európai fogás, a nyílt és ott alapvetően szalonképtelen zsidóellenességet Izrael állam bírálatával helyettesítik, amelyet az antiszemita közönség nagyszerűen tud dekódolni. S bevált ez hazai használatra is, még ha kétségtelenül megnehezíti az együttműködést a nyugati elvbarátokkal.

„A Nyugat nem tolerálja, hogy nemzetközi konfliktusokban a pártom a törökök és más turáni népek, mint például az azeriek támogatója” – panaszkodott a pártvezér. Vona egy törökországi útja során büszkén jelentette ki, hogy ő elhatárolódik a kontinens többi „radikális” szervezetétől, amennyiben azok iszlamofóbok.

Törökországban arról beszélt, hogy az iszlám az emberiség utolsó reménysége a sötét globalizmus és liberalizmus ellen.

Vona Gábor saját, valamint a Jobbik honlapján ugyancsak (ez utóbbi helyen angolul is) közzétette eszmefuttatásait az iszlámról: A liberalizmus mindent tönkretesz szerte a világon, a rothadás a reneszánsszal kezdődött, majd a reformációval és a felvilágosodással folytatódott. A földkerekségen egyetlenegy erő van, amelyik hatásosan szembe tud szállni ezzel a métellyel, és ez az iszlám.

Majd azt a merész kijelentést teszi, hogy „ma az emberiség tradicionális – a transzcendenst a hétköznapival együtt megélő – kultúrájának utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt. (Mondom ezt mint római katolikus vallású ember.) Sikere vagy kudarca nem az iszlám és Amerika/Izrael viszonylatában, hanem az emberiség szempontjából lényeges számomra. Amennyiben az iszlám elbukik, a fény szinte teljesen kialszik, és a globalizmus sötétsége előtt már nem marad érdemi ellenfél. Akkor tényleg véget ér a történelem.”

Igen, innen nehéz hirtelen iszlámellenesnek lenni. De nyugalom, menni fog.

Egy  alfahir.hu címet viselő – a Jobbik hivatalos lapjának számító – honlapnak adott interjújában ehhez hozzáteszi: „A világban zajló valódi törésvonal nem a vallások, országok és kultúrák között húzódik, hanem a hagyományt még őrizni próbáló közösségek és az antitradicionális, globális liberalizmus között. És ha megnézzük, az iszlám világ az, amely a leginkább képes ellenállni az Egyesült Államok által vezetett egypólusú világrendnek.”

Vona Gábor 2003-ban, egy  jemeni útját, egy konferencián felszólalva arra kérte a hallgatóságát, ne ítéljék el az egész európai társadalmat, mert nem mindenki dől be Washington és Tel Aviv hazugságainak, vannak, akik átlátnak a szitán. Mindezt úgy kommentálta, hogy bár később többen azt állították, hogy ezen az úton terroristákkal fűzte szorosabbra a kapcsolatokat, valójában „én tisztességes és anticionista emberekkel találkoztam Jemenben.”

Vona nincs egyedül ezzel a véleményével. Morvai Krisztina például egy Bajnai Gordon házánál tartott 2009-es tüntetésen azt fejtegette, milyen remek palesztin és Hezbollah-harcosokkal volt szerencséje megismerkedni egy konferencián, és ez mennyi bátorítást adott neki.

2010. szeptember tizenegyedikén (tehát az Amerikát érő terrortámadás évfordulóján – így hát felettébb ízléstelen, de ha úgy jobban tetszik, provokatív időpontban) Ajkán tartották a magyar–arab barátság napja címet viselő rendezvényt, masszív jobbikos részvétellel. Vona mellett például ott volt a Hegedűs lelkészházaspár is. A rendezvény plakátja szerint Hegedűs Lóránt mint a HAMASZ elnöke szólalt fel. Ez a HAMASZ elmésnek vélt szójáték a református lelkész részéről. Ugyanis nem a palesztin terrorszervezetről, a Hamasról, hanem a Hazafias Magyarok Szövetsége nevű szervezet rövidítéséről van szó. Nehéz félreérteni.

Az iszlámbarátság egyik vonala az Irán-barátság. Irán iszlám állam, ami ráadásul élesen szemben állt a Jobbik két fő ellenfelével, az Egyesült Államokkal és Izraellel.

2007-ben a Barikád című lapban ezt írta Vona: „Az Egyesült Államok monopolizálta világ remélhetőleg a végóráit éli. Képtelen lesz többfrontos harcra Kínával, Oroszországgal, az Irán vezette muszlim világgal és Latin-Amerikával. Ez utóbbival sokat nem tudunk kezdeni, de az első három felé igenis találnunk kell utat. Az USA és az EU számára ugyanis csak vásárló- és munkaerőpiac, Izrael számára csupán célország vagyunk. Talán nem mindenhol gyarmatnak kellünk.”

2008. október huszonharmadikai beszédében Vona azzal az ötlettel állt elő, hogy Ahmadinezsád iráni elnök küldjön megfigyelőket az Iráni Forradalmi Gárda tagjai közül, nehogy elcsalják a Jobbik szavazatait a 2009-es európai választásokon. Az ötlet nyilván nem volt túl komoly, és belpolitikai üzenetnek szánta, de jelzi egy nagyszerű barátság kezdetét. A pártelnök egy későbbi interjújában szép bizonyságát adja, hogy nála az Irán-barátság és az antiszemitizmus kéz a kézben járnak, amikor azt fejtegeti, hogy Magyarország egy olyan állam, amelyet Izrael meg akar szállni vagy már meg is szállt, és a Nyugattól nem várható a választások tisztaságának a garantálása.

2011-ben már parlamenti pártként mutatta be a Jobbik a IV. Béláról elnevezett tervét, melynek tárgya, hogy miként lehet az országot visszafoglalni az EU-tól és a multinacionális vállalatoktól: természetesen az Oroszország, Kína, Törökország, az arab világ és Irán jelentette gazdasági potenciál segítségével.

2012 őszén a Jobbik székesfehérvári szervezetének tagjai tettek látogatást a budapesti iráni nagykövetségen, ahol kifejezték szolidaritásukat az iráni néppel és kormánnyal, és üdvözölték harcukat az elnyomó nagyhatalmakkal és az izraeli agresszorral szemben. Hosszan beszéltek Izrael „agresszor politikájáról”, érezhetően ez volt a legfőbb közös pont a találkozón, ahol persze szóba került a turáni kapcsolat, az ázsiai rokonság és Trianon igazságtalansága is.

„Irán mint a nemzetközi pénzvilág és a nagyhatalmak önkényuralma elleni harc egyik zászlósa igazi példaként szolgál nekünk, magyaroknak is, és arra buzdít, hogy megfelelő eltökéltséggel és bátorsággal szembeszálljunk hazánk ellenségeivel. A két fél közös bizakodásának adott hangot, miszerint eljön az idő, amikor a Fény legyőzi a sötétséget.”

Perzsa kapcsolat című cikkében Vona előhozza a szokásos vádat, hogy az „Egyesült Államok mint Izrael verőlegénye” lép fel Iránnal szemben, amelyet a Jobbik természetesen érdek nélkül, az „igazság” mellett kiállva támogat. (Vona itt visszautasítja azt a közkeletű, de érdemben sehol sem bizonyított vádat, hogy Iránból pénzelnék a pártját.)

Amikor a parlamenti alelnök Sneider Tamást megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy személyi titkára Dér Zsolt – aki egyébként azzal büszkélkedett, hogy embereket ölt a délvidéki háborúban – áttért a muzulmán hitre, így felelt: „Szíve joga. Jobb, mintha zsidó hitre tért volna át.”

Persze, látva a „politikai célszerűséget” nagy fordulatok mindig elképzelhetőek. És itt és most nem is a kiskutyákkal való fényképezkedésre gondolunk.

Heinz-Christian Strache, a szélső jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke a minap Izraelben járt barátkozni. Túl sokan nem álltak azért vele még szóba, de kétségtelen, a pártelnök széles karimájú fekete kalapban fotografáltatta magát a a holokauszt áldozataira emlékező jeruzsálemi Yad Vashem emlékparkban.

Kérem, tegyék meg tippjeiket, Vona mikor jut el idáig?