Orbán Viktor illiberális demokráciája

2010 áprilisában a Fidesz-KDNP kétharmados, vagyis alkotmányozó többséggel nyert választást. Törvényes mozgásterét első pillanattól kezdve kihasználta a közszolgálati szféra politikai megtisztítására, a végrehajtó hatalom többi hatalmi ággal szemben történő megerősítésére és a politikai ellenfelek marginalizálására.

orbán illiberális
orbán illiberális

2010 áprilisában a Fidesz-KDNP kétharmados, vagyis alkotmányozó többséggel nyert választást. Törvényes mozgásterét első pillanattól kezdve kihasználta a közszolgálati szféra politikai megtisztítására, a végrehajtó hatalom többi hatalmi ággal szemben történő megerősítésére és a politikai ellenfelek marginalizálására.

Nem valószínű, hogy már a választások előtt új rendszer létrehozásában gondolkodtak. Feltételezhetőbb, hogy fokról-fokra, a pragmatikusan átvert kis és nagyobb lépések sorozatán át jutottak el a felismerésig, hogy a liberális demokrácia helyén már létrejött valami más. Ezt a mást nevezte Orbán Viktor miniszterelnök 2012 nyarán „illiberális demokráciának”. Érdemes végignézni az ide vezető utat (csak címszavakban, és kiragadott példákkal):

Politikai közösség: A választási győzelem másnapján közzétették a Nemzeti Együttműködés Rendszere nyilatkozatát, amelyben 1989-et zárójelbe téve, a 2010 áprilisi „fülkeforradalom” lett az igazinak elnevezett rendszerváltás pillanata. Ez az ország lakosságának szimbolikus kettészakítását jelentette: a Fideszt hatalomra juttatókra egyrészt, másrészt az ellenségre, a 2010 előtti hatalom részeseire és támogatóira. A militáns, háborús nyelvezet ekkortól lett a kormányzati politika eszköze és szerves tartozéka.

Konszenzusra törekvés: 2011 áprilisában, egy évvel a választás után, minden társadalmi vita nélkül, az ellenzék teljes kihagyásával, a kétharmados többség birtokában elfogadták az alig pár hónap alatt megfogalmazott új alkotmányt. Ez tehát egypárti alkotmány. Beszédes részlet: az ország hivatalos nevét Magyar Köztársaságról Magyarországra változtatták.

Törvények uralma: A következő két év sorozatos alkotmány-módosításai kialakították a törvények uralma helyett a törvények általi kormányzás gyakorlatát. Vagyis, az alkotmánybíróság által kifogásolt törvényeket alkotmánymódosítással bevették az alkotmányba.

Törvény előtti egyenlőség: Kezdetét vette a személyre szabott törvénykezés gyakorlata, a törvényi kivételek osztogatása, és a politikailag ellenfeleknek tartottak törvényi megkülönböztetése. Ez utóbbira jellemző a 2010-ben bevezetett közhivatalnoki jövedelmi plafon, amit 2015-ben – a közhivatalnoki kar alapos lecserélése után – feloldottak.

Az államra kötelező eljárási szabályok: az Alkotmánybíróság 2011 előtti ítéleteit hatálytalanították. Ezek többé nem jelentenek korlátot az állam számára. Az országban fokozatosan elterjedt az állam korlátlanságának hangulata. Jellemző eset, egy az ezernyi közül: rendelettel elveszik 40 ezer trafikos boltját, állami monopóliummá teszik a trafikot, és az üzleteket átláthatatlan pályázat útján kiosztják 5 ezer hitbizományosnak. Sérülnek az eljárásra vonatkozó írott és íratlan szabályok, a média és az emberek tiltakoznak, tömegeket sújt hátrányosan az intézkedés, ami nyilvánvalóan a klientúra létrehozását célozza. Mindez azonban érdektelen és hatástalan. S a kudarcok nyomán végbemegy a társadalom depolitizálódása. Mára már erről az oldalról sincs korlátja a kormányzásnak.

Átláthatóság: Kialakult a visszamenőleges hatályú törvénykezés gyakorlata. A közhivatalnoki kar esetében törvényes lett az indoklás nélküli elbocsájtás. A közbeszerzési és koncessziós pályázatok titkosak. Folyamatosan sérül a közérdekű adatok nyilvánossága.

Hatalmi ágak megosztása: Radikálisan korlátozták az Alkotmánybíróság jogkörét, és saját emberekkel töltötték fel a testületet. Valamennyi hatalmi ágazat és kontroll-intézmény élére az uralkodó párt bizalmas embereit ültették, két törvényhozási időszakra, vagy még hosszabb időre bebetonozva. A parlament teljesen formálissá vált, a törvényjavaslatoknak nincs érdemi vitája. A parlament szavazógépként működik, és mindenki így is kezeli: ma már az ellenzéki vélemények mérvadó fórumaként sem jön – és az eljárási korlátozások miatt nem is jöhet – számításba.

Fair politikai verseny: a választási törvény manipulálása és főként a közmédia politikai monopolizálása megkérdőjelezi, hogy létezik-e még fair politikai verseny Magyarországon. Ide tartozik az anyagi lehetőségek hihetetlenül egyenlőtlen megoszlás is, vagyis a kormánypártok szinte korlátlan anyagi szabadsága, részben éppen az állami források gátlástalan politikai felhasználásával. Ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne ellenük választásokat nyerni, de azt igen, hogy sokkal nehezebb, és sokkal nagyobb krízis és elégedetlenség szükséges hozzá, mint egy nem „illiberális” demokráciában.

Mindezzel csak a demokrácia intézményi és politikai aspektusait érintettük. Szó sem esett a szabadság és egyenlőség szempontjából alapvető egyéb területekről, amilyen a gazdasági élet és verseny, vagy a magánélet és véleményszabadság. A közhatalmi szféra korlátlanságának és mindenhatóságának szelleme olyan, ami sokszor annak felkeltőinek szándékait is túlteljesíti. A 2012 óta folyamatosan előrehaladó államosítás, az adminisztratív centralizálás, a gazdasági nómenklatúra központból való kinevezése és állami segítséggel való felfuttatása, a felfelé való igazodás rutinjait alakítja ki, elveszi az önállóságot, és 20 évvel a kommunista diktatúra bukása után újra általános jelenséggé teszi az öncenzúrát. Az igazodás követelménye gyakran a magánéletre, a párthűség vagy lojalitás szimbolikus kimutatásainak kötelezettségeire is kiterjed. Ezzel fokozatosan bezárul az „illiberális” kör. Akik pedig kívül maradnak: a lecsúszó területek és rétegek, ők haszontalanok és érdektelenek. Dióhéjban ez az elmúlt öt év története az általunk továbbra is „köztársaságnak” nevezett Magyarországon.